A gödöllői római katolikus egyházközségben számtalan csoport, kisközösség működik. Vagyunk akik többnek is a részei vagyunk. Sőt, valljuk be őszintén, néha még teher is elmenni egy-egy újabb alkalomra, hisz annyi minden van, amin részt veszünk, és annyi minden mást lehetne helyette csinálni. Hogy a magam lelkesedését - és a Tiéteket is - felszítsam, feletettem a következő kérdést egy olyan barátomnak, aki jelenleg semmilyen csoportba nem tud járni, de nagyon szeretne: Szerinte miért jó közösségbe járni? Mi az, ami hiányzik neki?

"Az emberek és a beszélgetés. Hiába ülök össze haverokkal, munkatársakkal egy sör mellett, a beszélgetés mégsem tud úgy elmélyülni, mint egy közösségi alkalmon. Ott egészen más az emberek nyitottsága. Hatalmas élmény olyan fiatalokkal együtt lenni, akikről tudom, hogy ugyanúgy gondolkodnak, mint én, tapasztalni, hogy a világnézetemmel nem egyedül állok a világban. A másik lenyűgöző dolog pedig az, hogy ilyenkor átélhetem, hogyan van jelen a Szentlélek a beszélgetéseinkben. Otthon monologizálva sosem jönnénk rá azokra az igazságokra, amiket egy-egy csoportbeszélgetésen vagy közös imaalkalmon egymás segítésére kimondunk. Olyan jó látni, hogy a Lélek mindenkiben működik! Tudod, van az a rész a Szentírásban "ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben..." és ezt tök jó átélni. Ettől lesz sokkal több minden közösségben elhangzott beszélgetés, mint egy baráti beszélgetés." Ha te is kedvet kaptál ettől a rövid vallomástól a közösségbe járásra, gyere el a neked szóló hittanra és/vagy másik ifinek szóló együttlétünkre.

Péntek 17.00-18.00 14-16 éves korig gimisek,
Péntek 18.00-19.00 16-19 éves korig gimisek,
Péntek 19.00-21.00 18-28 éves korig, egyetemisták és frissen munkába állt ifjúság András atyával,
illetve az egyetemistákkal párhuzamosan, Péter atyával a cserkész hittan.

Minden hónap 1. és 3. hétfője 19.00 igekör
Minden hónap 2. és 4. hétfője 19.00 PACSI, azaz Pio Atya Csoportja Imádkozik (ifi imacsoport)
Minden hónap 2. és 4. vasárnapján gitáros mise, az énekkaros próba előtte 16.30-tól a karzaton,

Minden régi és új tagot várunk nagyon sok szeretettel!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú