A hét szentség egyike közé tartozik a bérmálás szentsége, 
melyhez nemrégiben 20 fiatal, és felnőtt járult hozzá Gödöllőn, egyházközségünkben. A bérmálás a keresztény nagykorúság, a személyes döntés szentsége, amelyet csak olyan korban szabad kiszolgáltatni, amelyben valaki képes éretten dönteni Krisztus és az Egyház mellett.
Ahogy a minap olvastam egy most bérmált élményeit, felidéztem magamban hogyan is jutottam el idáig. Ez alkalommal azonban a másik oldalon álltam, illetve egy másik oldalon. Egy bérmálkozó vállát fogtam, s közben imádkoztam érte, és a többi megbérmáltért.
Valóban, mostantól nagyobb a felelősségem, a felelősségünk. Sokan közülünk már családosak. Egy, kettő, három gyermekért felelősek Isten előtt. Igen, ez keményen hangzik, s tulajdonképpen az is. Mi pedig akik a „gyermekek” háta mögött álltunk, egy erős megbízható támaszt nyújtva talán még nem is sejtjük mekkora felelősséget vállaltunk magunkra. Sőt biztos vagyok benne, hogy nem tudjuk. Szecsődi Péter atya az egyik katekumen csoporton a követezőt mondta. „A bérmaszülő felelősséget vállal Isten színe előtt a bérmagyermekéért, hogy támogatja, és vezeti őt az úton Isten felé.”
És hogy mit is jelent ez?
Úgy gondolom, elsősorban feltétlen bizalmat Isten, a bérmagyermek és a bérmaszülő között. Kölcsönös segítségnyújtást, és támaszt. Olyan embert kell támaszul hívni, akivel mindent meg tudunk osztani és itt a minden alatt, valóban mindent értek. Örömet, bánatot, sikereket, kudarcokat, botlásainkat és még sorolhatnám. Fel kell tudni ismerni, ha letért az útról, vagy úgy érezzük, ezekkel a tettekkel eltávolodik Istentől, aki az első és legfontosabb kell hogy legyen életünkben. A bérmálás szentségében teljesen és visszavonhatatlanul mellette döntöttünk. Ami személy szerint eddigi életem legjobb döntése volt, s éppen ezért vállaltam, hogy valakit segítek ezen a határozottan jó úton.
Pintér Lilla
