November 15-17-én zárult le a Váci Egyházmegye Ifjúsági Közösségszervező- és Vezetőképzőjének, a Kovászolónak első képzése. 44 fiatal vehetett át oklevelet az ünnepi szentmisén dr. Beer Miklós megyéspüspöktől. Cseri Sári készített interjút az ünneplőkkel a fiatalokba vetett bizalom, a zászlóshajó, a sokféleség és az egyéniség szerepe, illetve a vasárnapi kereszténység témái mentén:

Amikor elindult a Kovászoló, milyen fantáziát látott benne? Miért kezdte el támogatni ezt a képzést?
Beer Miklós, váci megyéspüspök: 50 éves papi szolgálatom alatt újra és újra rádöbbentem arra, hogy a fiatalok nevelése és a feladatokra való felkészítése a legfontosabb. Az egyház jövőjének ez a biztosítéka. Minden szolgálati helyemen fontosnak éreztem azt, hogy legyenek olyan felnőtt fiatalok, akik tudnak másokat tovább vinni. Még Esztergomban találkoztam a Hajszolóval.

Most, amikor lehetőségünk volt erre, Farkas Laci atya kezdeményezésére – a Jóistentől kapott karizmájaként ő ugyanezt megálmodta, és elindította – azt mondtam, hogy „Itt az idő!” Most már két év után bevallom, hogy nem mertem hinni ebben a csodában, aminek a részesei lehettünk, és ami a szemem láttára megtörtént. Ez tényleg az élő Egyház, a köztünk élő Isten Országa, a Szentlélek műve.
A fiatalokba a Jóisten elrejti vagy odakészíti a jövő egyházának a zálogát. Hinni, bízni kell a fiatalokban. Bizalmat előlegezni nekik és feladatot adni.

A Váci Egyházmegyében most már minden bérmálásnál a kovászolósok ott vannak, és hívják a megbérmáltakat az ifjúsági régiókba, találkozókra. Befogadják őket. Tehát él az egyházunk... A teljes interjúkötetet a mente.hu oldal olvashatjátok!


Cseri Sári - mente.hu

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú