Ha visszagondolok azokra az időkre, amikor én a szakközépiskolából elballagtam és ezt akkoriban, hogyan éltem meg akkor megállapíthatom, hogy túl sok jó emlék nem él bennem.
Nem azért mert utáltam az iskolámat vagy rossz viszonyom lett volna az osztálytársammal. Egyszerűen csupán arról volt szó, hogy maga a ballagás egy olyan dolog volt, aminek akkoriban úgy éreztem, hogy túl nagy feneket kerítenek.
Egyáltalán nem szerettem a virágokat, A ballag már a vén diák című slágert, a kötelező nyakkendő viselést az elérzékenyülő sírós arcokat. És ehhez társult még egy bizonyos félelem is egy bizonyos érettségi nevezetű központi felvételi vizsga miatt. Úgy hogy ezek miatt nem is voltak igazán szép emlékeim a ballagásom kapcsán, bár bizonyára ezzel sokan mások is így voltak. Érettebb és idősebb fejjel belátva persze azt gondolom, hogy az ilyen ünnepélyek kellenek, hiszen ezzel a ballagási ünnepéllyel veszünk búcsút iskolánktól és ennek egyfajta ünnepélyes kerete jelképezi azt, hogy a felnőtté válás útjára léptünk.
Ugyanakkor viszont azt is be kell látni, hogy sajnos a ballagási ünnepélyek sokszor már nem is a diákokról szólnak, hanem a minél nagyobb ajándékozásokról és arról, hogy kinek mekkora rokonsága van. Így az ünnepély során előkerülnek azok a mély szociális különbségek, amik a családokban jelen vannak. Sokszor láthatunk arra példát ugyanis, hogy egy diák, akinek nincsen különösebb rokonsága vagy éppen túlságosan hanyag a rokonsága, annak egy darab virággal kell szerénykednie, míg az előtte és a mögötte haladó diákok pedig annyi virágot meg ajándékot kapnak, hogy a bicepszük is bedurran tőlük. Ez a dolog nyílván nem a mai társadalmunk legnagyobb problémája, de azt gondolom, hogy egyik végzős diáknak sem esne jól az, ha azt látná, hogy mások sokkal, több ajándékkal, csokorral búcsúznak el az iskolától.
Ezért különösen örvendetes kezdeményezés az, amit a Gödöllői Református Líceum diákjai és tanárai találtak ki. A liceumi végzős diákok kérése ugyanis az volt: ne kezükbe kapott csokrokkal búcsúztassák őket, hanem azzal, hogy a ballagásukra szánt ajándék árát vagy annak egy részét jótékony célra (fogyatékkal élő kortársaik megsegítésére) ajánlják fel. Emellett pedig külön kiemelve, hogy felelős, szolidáris emberként szeretnének élni.
Azt gondolom, hogy ezek a fiatalok jó úton haladhatnak a felnőtté váláshoz. Reményeim szerint lesz majd jó pár olyan iskola is, aki még szintúgy csatlakozik az ilyen jellegű kezdeményezésekhez. S így maga a ballagás is egy szebb, nemesebb ünnepé fog válni.
