A fóti egyházközség hozzájárulásával idén is megrendezésre került immáron a 7. Regnum Marianum tábor. A Regnum egy olyan közösség, ahol a fiatalok 2 hetente találkoznak és mindig más vendégeli meg a csoportot. Idén párhuzamosan két témánk volt; a párkapcsolat, valamint a mise részei. Az évközi találkozásokat minden csoport egy nyári táborral zárja. A következő élménybeszámolót egy lelkes táborozótól olvashatjátok.

"Az előző évekhez híven,most is mindenki nagyon várta már a tábor pillanatát. Idén, immár másodjára a indultunk sátorozni. A vonat ebben az évben is nevetésektől, viccektől, éneklésektől volt hangos. Mivel mással üthetné el az időt egy vidám közösség?! Amint megérkeztünk, a gyors sátorállítás után megkezdődtek a programok. Első nap Olimpiát tartottunk, így mindenki kedvére sportolhatott. Páran tollasoztak, mások fociztak, de volt aki csak leült a fűre és szurkolt. A nap végére mindenki kellőképpen elfáradt, így el is indultunk fürdeni. Mivel ez egy nomád táborvolt, így a patakban fürdés hozzátartozott a mindennapokhoz. 5 perc se telt bele és a tábor megtelt a lányok sikításával, mivel a víz hőmérséklete nem volt túl magas, de bizton állítom, hogy az élmény hatalmas volt. A hét többi napján is rengeteg programban volt részünk mint például túra, akadályverseny, lelki nap, közös imák és minden estét egy hangulatos tábortűzzel zártuk, valamint vidám, gitáros énekekkel. Sok mindent lehetne még írni erről a pár napról, de azt hiszem, hogy mindent elmond,hogy az utolsó nap mindenkinek rossz kedve lett a másnapi hazaút gondolatától. Látszott mindenkin,hogy legszívesebben haza se mennék még egy hétig. Vagy még tovább..."

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú