alt„-Vigyázz magadra! Szeretlek.

-Én is. Szia!”

Így búcsúzik el egymástól Dolores és Don, miután együtt sétáltak a bencés zárda kertjében – egymás támogatva, jócskán túl a fiatalságon, kézen fogva. Don Robinson volt Dolores jegyese, mielőtt az akkor huszonnégy éves lány úgy döntött, a színészet helyett az apácaságot választja. Mára életéből dokumentumfilm készült, God Is a Bigger Elvis címmel.

Dolores Hart 1938 október 20.-án született Chicagóban. Életének kezdete a teljes bizonytalanságban telt, szülei mellett kezdett el a színészet felé fordulni. Nagyon fiatalon került be Hollywood varázslatos világába –többek között Hal B. Wallis, Elvis Presley, Henry Levin és Charles Lang oldalán tűnt fel olyan filmekben, mint az Ahol a fiúk vannak (1960) vagy a Szereti téged (1957). Mindössze 19 éves volt, ragyogó karrier és magánélet várt rá, míg egy napon egy barátja tanácsára meglátogatta a connecticuti Betlehem bencés zárdát, mert a filmezés teljesen elfárasztotta. Ekkor nagyon megtetszett neki az ottani élet.

„Az első néhány alkalommal, amikor itt voltam, megkérdeztem a főnökasszonytól, hogy szerinte felmerül-e az elhivatottság velem kapcsolatban?

Azt válaszolta, nem. Ne bolondozz Dolores. Menj szépen vissza a filmjeidhez. Túl fiatal vagy, és nem lenne neked való. Boldogan rohantam vissza a világba. Azt gondoltam: Istenem, miért hoztam fel a dolgot?”

Don Robinsonnal már az esküvőjüket tervezték, azonban Dolores szívében egyre ott motoszkált a gondolat: vissza kellene mennie a kolostorba és csatlakozni a nővérekhez.

1963-ban döntése véglegessé vált. Felbontotta az eljegyzését Donnal, és bevonult a zárdába. Amikor elhagyta Hollywoodot, hatalmas kavarodást okozott – a barátai, rajongói nem tudták mire vélni ezt a váltást, az a pletyka terjengett, hogy Elvis gyermekét hordja a szíve alatt. Azonban Dolores egészen másért döntött így: a nagyvilágban, a filmekben nem találta meg a stabilitást, a békességet és az állandóságot, amit önmagában keresett. Mára már a zárda főnökasszonya, akit nap mint nap keresnek fel idegenek is, hogy segítséget kérjenek tőle. Úgy tartja, hogy feladata, hogy segítsen felismerni az embereknek, hogy mindig van remény, mert ha a reményt megtalálták, talán a hitet is meg fogják.

Azonban az, hogy bevonult a zárdába, nem jelentette azt, hogy elvetett magától mindent, amit Hollywoodban elért. Minden ereklyéjét megőrizte, és 2012-ben az Oscar gálán a szavazóbizottság tagjaként is részt vett.

„Szerintem Doloresnek olyan lesz az Oscar gála, mintha hazatérne. Ha a filmszakmában maradt volna, hatalmas csillag lett volna belőle." - mondta Rebecca Cammisa, a dokumentumfilm rendezője.

„Soha nem éreztem azt, hogy otthagytam Hollywoodot. Soha nem éreztem azt, hogy otthagytam bármit, amit az Úr adott nekem. A kolostor Isten kegyelme volt, amely teljesen váratlanul jelent meg az életemben. Isten szólított, és az az igazság, hogy ő volt a nagyobb Elvis.”

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú