Vasárnap este volt. A Városmajori szentmisét követően két lelkes fiatal hirdetett egy
hétvégi programot. Fogalmam sem volt mi ez. Kivonulásnál a templom ajtajában, már kis
hirdető cetlikkel és a hozzájuk járó „ugye jössz?”- kérdéssel vártak, nem kis meglepetést
okozva. Nem kellett sok idő, jelentkeztem, mit sem sejtve arról a csodáról, ami készülőben
volt. A hétvégét megelőző napokban már kaptam is a barátságos hangvételű maileket, hogy
nagy-nagy szeretettel várnak a közösségbe és szó se róla, nagyon jól tud esni az embernek, ha
már ennyire várják. Szóval, röviden, így indult számomra az Antiochia.
Elérkezett a várva-várt pénteki nap, hálózsák, ruha, és még egy táskányi kíváncsiság, izgatottság. Indulás! Mikor megérkeztem a Krisztina téren található, Szent Gellért Gimnázium bejáratához, már azon kaptam magam, hogy aöl-lel, azaz antiochiás öleléssel fogadnak, csillogó szemű, ún. team tagok, avagy a közösség szervező tagjai. Bevezettek a tornaterembe, megkaptam a névtáblám, lepakoltam és innentől már kiszakadtam abból a világból, amelyben az előbb még metróztam.
A hétvége házigazdái Bárdos Orsi és Palásthy János, köszöntötték a kb. 60 résztvevőt, „újoncot” és „régioncot” egyaránt. Megtudhattam, hogy az Egyesült Államokból induló programot az Indiana állambeli, Notre Dame katolikus egyetemen alakították ki. Elterjedt Ausztráliába és onnan került Magyarországra, még a 90’-es években. A közösségek alapja a Szentlélek vezetése, a plébánia szerepe, mint otthon, és az a hatalmas szeretet hurrikán, ami lehetővé teszi az Antiochia térhódítását. Így csatlakoztam a Szent Ferenc Antiochia 15. hétvégéjéhez.
Szóval az esemény folytatásában egyre jobban kiterjedt és teret kapott az a lelkület, öröm, elfogadás, egymás iránti érdeklődés és vidámság, ami felejthetetlenné teszi ezt a kis csodát a mai világban. Aranyos szimbólumokat felhasználva, kövekként érkeztünk, de kibontakozunk, megnyílunk és kivirágzunk, mint egy rózsa. Így fény lehetünk mások számára, amit a gyertya jelképez, a hitünkkel, tanúságtételünkkel, amit pedig már a kereszt, jelenít meg. Ezek a szimbólumok a kiscsoportokban is jelen voltak és egyfajta meghittséget közvetítettek, illetve emlékeztetnek arra, igenis küzdenünk kell, hogy rózsák lehessünk.
A közösség tagjai egymást bemutatva, tartották meg bevezetőiket, melyek a hétvége ívét, keretét adták meg, irányt mutatva a témák kifejtéséhez. Fiatalok, akik saját magukról, életükről s ezen keresztül a hitük megéléséről beszéltek, minden témát érintettek, amivel egy keresztény fiatal találkozhat. Sok éneklés, játék, beszélgetés, valamint imádság szabta meg a hétvége arculatát.
Zárásként, mint 17 „újonc” társam, megkaptam azt a kis keresztet, amit az Antiochiások viselnek, így már én is a közösséghez tartozhatok. A vasárnapi záróünnepségre több más Antiochiás közösség is eljött, így együtt fejezhettük be hétvégénket.
Három dolgot kaptam a közösségtől. Először is meghívást, ami igencsak lelkesítő volt, másodsorban lelki feltöltődést, új barátokat és rengeteg szeretetet, utoljára, de nem utolsó sorban pedig feladatot, hogy amit ingyen kaptam, azt én is adjam tovább másoknak.
