„Kettős merénylet Egyiptomban. Legalább 45 ember meghalt, a sérültek száma pedig a 100-at is meghaladja.” – számolt be a hírről letaglózva a sajtó szerte a nagyvilágban. Alig pár napja, április 9-én történt, hogy a Kairótól északra elhelyezkedő Tanta város Szent-György templomában pokolgép robbant. A virágvasárnapi ünnepre érkezve mintegy 2000-en tartózkodtak a templomban, így a menekülésre lehetőség is alig nyílt.
Alig pár órával később pedig Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál. A helyszínen volt a kopt pátriárka, II. Tavadrosz is, aki még a merénylet előtt, az istentisztelet végével elhagyta a templomot, ezért szerencsésen, sérülések nélkül megúszta a támadást. Abd Al-Fattah Al-Sisi egyiptomi elnök még aznap három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki.
A tragikus eseményeket követően számos világi és egyházi vezető, többek között Ferenc pápa is mély részvétét fejezte ki imájában a „kopt egyháznak és az egész drága egyiptomi népnek.” Becciu érsek, vatikáni helyettes államtitkár pedig jelezte, hogy bár a „történtek zavart és nagy szenvedést okoznak,” nem akadályozhatják a pápa békemisszióját, és ezért nem halasztják el a katolikus egyházfő április 28-29-re tervezett egyiptomi látogatását.
Ahmed Abu Szaid, az egyiptomi külügyminisztérium szóvivője vasárnapi Twitter üzenetében azt írta, “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon.” Ahogyan az idézet is mutatja, nem elszigetelt eset a mostani. Legutóbb decemberben történt hasonló, amikor Kairó főkatedrálisánál ölt meg egy öngyilkos merénylő 25 embert. Az Egyiptomban élő keresztények kritikus helyzete azonban egészen az „arab tavasz” idejére vezethető vissza.
A szélsőséges iszlámot képviselő Muszlim Testvériség előretörésével egyidejűleg ugyanis gyakorivá váltak a kopt keresztények elleni atrocitások.
Ahogy Győrfi Károly, a Keresztényüldözés a 21. században című könyv szerzője is írja, 2009-ben és 2010-ben összesen 61 támadást intéztek a keresztény kisebbség ellen Egyiptomban, amelyek felett sokszor maga a rendőrség is szemet hunyt.
Gondoljunk csak bele ez olyan, mintha mondjuk nálunk minden második héten arról olvashatnánk, hogy keresztény testvéreink házait vagy templomokat gyújtottak fel, esetleg egyik társunkat rabolták el a szélsőséges iszlamisták, hogy fizikai bántalmazás keretében az iszlámra térítsék át. Ne feledjük, ha maholnap nem is, de a pesszimista prognózisok szerint akár még nálunk is bekövetkezhet az ilyenekhez hasonló.
Visszatérve az egyiptomi keresztényekre elmondható, hogy a már egyébként is instabil helyzet a Muszlim Testvériség jelöltjének, Mohammad Morszi 2012-es miniszterelnöki kinevezésével csak tovább rosszabbodott. Újabb ártatlan keresztény hívők sokasága halt vértanúhalált Krisztus nevéért.
Majd Morszi 2013-as megbuktatásával és Abd Al-Fattah Al-Sisi katonai puccsal való hatalomra kerülésével látszólag illegalitásba kényszerült az iszlamista terrorszervezet, a támadások azonban továbbra sem értek és érnek véget, ahogyan ezt a virágvasárnapi kettős merénylet is mutatja. A lakosság egytizedét adó kopt kisebbség mindezek következtében pedig csak egyre fogyatkozik, hiszen a keresztények nem biztosak abban, hogy az állam képes megvédeni őket az iszlamista terrorral szemben.
A virágvasárnapi egyiptomi vérengzés világhálót is megjárt, szívbemarkoló képei nemcsak fejhajtásra, egyperces néma megállásra, szomorkodásra és emlékezésre hívnak fel. Legalábbis engem nem, és remélem, hogyha a cikk végére elérsz, már Téged sem! A történteket ugyanis nem szabad elszigetelten néznünk, hiszen mindannyiunk, a kereszténység egésze elleni támadásról beszélhetünk, melyet a virágvasárnapi szimbólum csak tovább erősít. Az egyiptomi tragédia ezért engem egyben küldetésre, a keresztényi hitem és az evangelizáció megerősítésére is szólít.
Ennek kapcsán jutott eszembe a sokak példaképévé vált Henri Boulad, alexandriai jezsuita atya, aki pár hete hazánkban járt és immár magyar állampolgárként beszélt kereszténységről és iszlámról, a szellemi sivárságban szenvedő Európáról és az egyes emberek küldetéséről. A jezsuita szerzetes, aki születése óta az iszlám közelségében él, jól ismeri a kereszténység és az muzulmán hívők egymás mellett élésének szépségeit, de egyben problémáit is.
A párbeszédre nem fogékony, radikalizálódott iszlamistákat nem tartja ellenségének, de nem szereti azokat a tanításaikat, amelyek erőszakra szólítanak, s ezért imádkozik értük. Boulad atya a jelenlegi migrációs krízis kapcsán gyakorta helyezi párhuzamba a régi Egyiptomot a mai Európával. Elmondása szerint a korábban 100%-ban keresztény Egyiptom északi részének 640 egyházmegyéjéből mostanra odáig jutottunk el, hogy egy kisebb keresztény közösség is nehezen tud életben maradni.
„Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus.” – utal az atya az Európába irányuló tömeges migrációra. Meggyőződése, hogy Európában most ugyanaz forog kockán, mint annak idején az észak-afrikai országban. Ha tehát nem teszünk a jelenlegi folyamatok megállításáért, a kontinens 30 éven belül muzulmán lesz, a keresztények pedig ugyanúgy fognak küzdeni megmaradásukért, mint ahogyan ma Egyiptomban. A tét tehát nem kevesebb, mint a keresztény Európa. Boulad atya szerint „nincs jogunk az identitásunkat feláldozni egyfajta befogadó-kézség oltárán.” A feladatunk sokkal inkább az, hogy betöltsük az európai ideológiában tátongó ürességet.
Arra a kérdésre, hogy mégis mit tud tenni az Egyház, a közösség és az egyén ebben a krízisben, Boulad atya magabiztosan válaszolja, hogy a spirituális tudatra ébredés, a Szentlélek megtalálására van szükség. Az egyházaknak azt kell elérniük, hogy minél közelebb vigyék híveiket Istenhez, kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás az életükben és tanítsák meg, miként erősödhet a hitük.
Az irányvesztett Európából való kiút egyedül az evangélium alapján megélt kereszténység lehet. A küldetés nem kicsi, de a jezsuita szerzetes szerint csupán egy ember (szerk. gondoljuk csak a vértanúkra) cselekedete is elég ahhoz, hogy akár az egész politikai világot is megváltoztathassunk. Legyen tehát ez a cikk több egy szomorú hangvételű megemlékezésnél. Legyen egyben erő és küldetéstudat a holnapra, a jövőre! Ne csak beszéljünk és emlékéveket, előadásokat szervezzünk a ma keresztényüldözéseiről, hanem keresztényi életünkkel legyünk a hétköznapok példaképei, a remény felvillantói, hogy ne csak történelemkönyvekbe zárt múltidézés legyen a keresztény Európa!
„Barátaim! Annak ellenére, hogy forr a vérünk, ahogy Péteré; annak ellenére, hogy érzünk vágyat a bosszúra, ami bennünk él; kérnünk kell az Urat, adjon nekünk bátorságot, hogy túl tudjunk lépni ezen! Hogy eljussunk a bocsánatra, és a szeretetre! Ámen.” Henri Boulad SJ virágvasárnapi homíliája az egyiptomi merényletekről (Szerk.)
