Gondolatok a Bibliáról – a bűnbocsánat (Mk 2, 1-12)
A Bűnbeesés elbeszélésétől kezdve volt egy közös szál mindegyik részben. Konkrétan minden szöveg a bűnnel való nemkívánatos kapcsolat felszámolását célzó emberi igyekezethez, illetve isteni beavatkozáshoz kötődött.
Az ószövetségi Pászka sok egyéb mellett Isten elnéző magatartását tükrözi, hiszen hajlandó "átugrani" a csapásokra kijelölt emberek sorából egyes személyeket, családokat, sőt közösségeket is, bizonyos esetben. A pászka báránya helyettesítő áldozat, az elsőszülöttek életéért cserébe adták.
Szóba került a pusztába űzött bárány, aki magára veszi a közösség tagjainak vétkeit, és abszolút, démonizált elkülönítettségbe űzik, a pusztába.
Végül legutóbb a 24. zsoltár dicsőítő szövegében az embert az örök élet zárt kapuja előtt álló, és azon átsegítő, tágas térre vezető, Szabadító hatalmát próbáltam érzékeltetni.
Nyilván még számos mozzanatra kitérhettünk volna, mint pl. az adósságba belerokkanó ember tartozását átvállaló / elengedő személy kiemelt szerepét, vagy a bűnöket háta mögé dobó Urat is tárgyalhattuk volna. Ezek mind képi nyelven alkotott szemléletes példák arra, hogy Isten és ember bűnnel kapcsolatos relációját ábrázolják. Ezek, mint a szivárvány színei, valamiképpen együtt alkotják a teljes képet. Hogy kinek melyik mozzanat tár fel többet, mindenki maga dönti el, de ettől még a szivárvány szivárvány marad, nem csak zöld.
Ma Jézus attitűdjére térek ki. Mk 2,1-12 szövegét látva érzékelnünk kell, hogy Jézus nem prűd, vagy körmönfont módon viszonyul ehhez a kérdéshez, fellépése kifejezetten provokatív, és elég nyersen és sarkosan, az isteni erő pozíciójából közelíti meg a kérdést - mint mindig mindent. Ez a hatalomteljességgel együtt járó vonás, nincs semmilyen oka rá, hogy bizonytalankodjon.
A szövegben van egy szókapcsolat, ami Jézus isteni hatalmára utal. Ez nem más, mint az "ismerte gondolataikat" fordulat. Célszerű ezt pontosítani. A görög szöveg szavai szerint "párbeszédet folytatott a szívükkel". Az ember központja - legalábbis az ókori közel-keleti hagyomány szerint - a szív. Jézus (és Isten) lényegre törése, sallangokat mellőző tempója mellett azt is ki kell emelni, hogy az emberi alanyok ebből a dialógusból semmit sem vettek észre. Ez nem kizárólag ott fordult elő, így van ez ma is. Isten beszél, kérdez, lát, véleményt formál, dialógusban van velünk - tudtunk nélkül. Jó esetben időnként imádkozunk, így vagy úgy. Nem ritka, hogy azt hangoztatjuk, Isten nem válaszol. A hiba "a mi készülékünkben van". Isten válaszol, tud, hall és lereagál mindent. Szívünk keménysége az oka (aminek okait, hogyanját a sorozat első részében tárgyalt bűnbeesés elbeszélése összegzi), hogy ez számunkra feltáratlan marad.
A mindentudás nem a fejben logaritmálás képessége a kinyilatkoztatás alapján. Isten mindentudása az, hogy megkérdez minket, és mi igazat válaszolunk. Elhagyjuk védelmi mechanizmusainkat, nem kertelünk, nem beszélünk mellé, nem találunk ki jól hangzó hazugságokat. A mindentudás nem más, mint jól kérdező tudás. A szív a lelkiismeret székhelye. Jézus a szívet kérdezi, ahol az isteni lélek az emberben lakik. A lelkiismeret az, amihez tetteinket, szándékainkat, gondolatainkat mérjük, ő a norma, a végső viszonyításai pont. Nem véletlenül mondja a Tízparancsolat kihirdetésekor az ószövetségi Teremtő, hogy "közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet". Az ember felszíni aktusaiban képes eltérni ettől az isteni nívótól, alul tudja múlni önmagát. Jézus a szívet kérdezi, és a szív feltétel nélküli reflexszel válaszol. Bizonyos értelmezés szerint ez az önalulmúlás a bűn. Az ember szíve (a központ), nem tudja a mércét eltéveszteni. Ebben a tekintetben - hogy végső soron mi a helyes - az ember épp ugyanolyan mindentudó, mint Isten. Jézus a szívet kérdezi, és a szív feltétel nélküli reflexszel válaszol.
Ezekre az alulmúlásokra Istennek jó szülőként nem lehet más a válasza, mint: "Most nem sikerült. De te többet tudsz ennél. Próbáld meg újra." Ennyi. Semmilyen bűnbakra, litániára, nincs szüksége Istennek, hogy a kudarc után adhasson új esélyt. Nagyon plasztikus, ahogy a bűnt a tehetetlenséggel párhuzamosan ábrázolja ez a szakasz. Az ember felkel, és újra megpróbálja (és ha kell, újra, és újra, és újra). Jézus és az általa kínált szövetség úgy múlja felül a korábbit, hogy az ott leírtak, javasoltak érvényben maradnak. De lehet egyszerűbben is. Lehet még kevesebb sallanggal, pl. vér nélkül. Amit Jézusnál sem lehet elhagyni, az az, hogy a bűnt (hibát, kudarcot stb.) néven kell nevezni. Amíg sikernek nevezzük, amíg eredménynek kozmetikázzuk, addig értelemszerűen nincs újrakezdés. De enélkül a beismerés nélkül - legalábbis az evangélium képzettársítása alapján - annyi esélyünk van a mindennapi életben, mint az ágyon fekvő béna embernek. A beismerést nem a közösségi médiában várja tőled Jézus, hanem a saját privát csatornáján. Mindennap, sőt néha naponta többször is párbeszédet kezdeményez. Elég sokat lehet nyerni azon, ha ilyenkor nyitottnak talál minket, netán felismerjük, hogy szólva van hozzánk, mert neki semmi sem megoldhatatlan. A bűn sem. "Most nem sikerült. De te többet tudsz ennél. Próbáld meg újra."
Érdekes lehet még a szó, amivel Jézus a bűnre utal: "bocsánatot nyertek". Én egyszerűbb fordítást ajánlok: "elengedték". Ezzel a szóval írja le az újszövetségi görög nyelv, amikor valaki halála pillanatában "elengedi a lelkét". Ez az elengedés nem "csinálás". Sokszor azt éreztetik velünk, hogy a bűnnel valamit csinálni kell; jóvá tenni, vezekelni, cserébe mást ajánlani, fogadkozni, bűnbak, vér, stb. Semmit nem kell. Jézus elengedi. Túllép rajta, az újra, az eljövendőre koncentrál, nem ragaszkodik az elbaltázott múlthoz, nem pörög rajta. Elengedni még a béna, sőt a halott is képes, a rúd nincs magasra téve... Persze, mondhatnánk, a "halottnak könnyű". És tényleg, a halál funkciója nem más, mint hogy az élettel járó görcseinket, be nem ismert hibáinkat, rossz döntéseinket végre végleg elengedjük, és megszabaduljunk. Az örök élet kapujában (a halál kapujában) az Úr ezeket (a kaput magát) megsemmisíti.
Mert, mondjuk ki végre: az örök életnek egyetlen akadálya van: a bűn. Amint a bűnt letettük, elengedtük, nincs más dolgunk. Az életben minden más grátisz, Isten ajándéka. A halál az a pillanat, amikor Isten ezt az elengedést elvégzi helyettünk. De előbb is lehet. Akarsz még halálodig bénán feküdni, vagy továbblépjünk?