Kinek az érdeme, ha egy ember egyetemet végez, több nyelven beszél, jól fizető állása van, egészséges? Kinek a hibája, ha egy másik bűntettet követ el, szegénységben él, szenvedélybeteg? Mindenki a maga sorsának kovácsa, és a saját levesét eszi?
Jó azt hinni, hogy a világ igazságos, hogy rossz dolgok csak rossz emberekkel történnek. Jó ezt hinni, mert biztonságérzetet ad, hogy mindez minket biztosan el fog kerülni. Jó ezt hinni, és borzasztóan nehéz szembesülni a ténnyel, hogy nagyon nem így van.
Megnéztem a Joker c. filmet, mely történeti szempontból azt muttaja be, ahogyan Arthur Fleckből (a film főszereplője), egy sérült lelkű, csendes kis emberből tömeggyilkos válik. A sok-sok kavargó gondolat közt, amit hagyott bennem, újra és újra felbukkant egy kép. Két fiatal nő ül egymással szemben, egyidősek, álmodozók, könyvszeretők, pszichológiáról beszélgetnek. Az egyikük ölében a kisfia. Anyaotthonban lakik. A másikon jelvényes póló. Az otthonban dolgozik. Az egyikük nem fejezte be a nyolc osztályt, a másikuk egyetemre jár, az egyikük árva, a másiknak szerető családja van, az egyiket bántalmazták, a másik biztonságban és szeretetben él… folytassam még?
„Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 7)
Az egyik lány én vagyok. Ez a találkozás akkor olyan volt, mint a Mátrix piros pirulája, ami után már nem tudtam nem látni, mennyire nem rajtam múlik a helyzetem és mindaz, amim van. Nem érdemeltem ki, hogy egészséges testbe szülessek, szerető családba, jó anyagi körülmények közé. Nem érdemeltem ki, hogy tanulhassak, hogy ne kelljen dolgoznom már gyerekkoromtól, hogy mindig legyen étel az asztalon. Nem érdemeltem ki semmit. Az a lány sem érdemelte ki, hogy bántalmazó párja legyen, hogy elveszítse a szüleit, hogy nélkülözésben éljen. Arthur Fleck sem érdemelte ki, hogy mentálisan beteg legyen, hogy ennyi bántáson menjen keresztül egész életében.
Bocsánat, ha filmajánlót vártál. Azt nem tudok erről írni, amúgy sem értek a filmekhez. De talán lesz valaki, akinek Arthur Fleck adja be a piros pirulát, és hozza ki az igazságos világ Mátrixából, és akkor kelleni fog valami, amibe kapaszkodhat, mert nagyon rémisztő az élet kontrollálhatatlanságával szembenézni. De Istennek hála, kaphatunk feloldást, kaphatunk lelkesedést, új motivációt az elvesztett helyett; olyan látást, ami új dimenzióba helyezi az élet értelmét, mert mindennek ellenére van értelme a tetteinknek.
Én egészen mélyen meg vagyok arról győződve, hogy ezt a rengeteg ajándékot, amit ilyen igazságtalanul, érdemtelenül kaptam, nem csak nekem szánta Isten, személyesen. Igen, aránytalanul áldott életem van, de mindezt annyi-annyi emberrel megoszthatom! Nekem túl sok van, másoknak nem elég – adhatok nekik. Sőt nem csak lehetőségem, hanem felelősségem adni! Így van csak értelme az életnek, ha megértem, hogy amim van, az nem az enyém, és ettől kezdve már nem megtartani és növelni akarom a jogos tulajdonom, hanem mély örömmel és hálával használni a kapott eszközöket az Ajándékozó céljaira. Mert semmim nincs, amit nem kaptam.
