Sziasztok, ez a #kávészünet, egy portrésorozat itt a shoeshine.hu-n, ami azért jött létre, hogy ha nincs időd kávészünetet tartani, vagy ha a home office miatt nincs kivel kávéznod, ülj ide hozzánk. Első vendégem Gersei Csenge, akivel régóta ismerjük egymást, így egy kicsit bátrabbak voltunk.
A #kávészünet interjúk még a járvány kitörése előtt történtek. Bár tudom, visszás lehet, de mi se kockáztatunk. Így mi továbbra is arra biztatunk, hogy maradj otthon és ne járj ki öncélúan.
Major Péter: Mi a különbség a hosszú kávé és az Americano között?
Gersei Csenge: Semmi különbség nincs nálunk a kávézóban. Ilyenkor inkább megkérdezem a vendégtől, hogy mit ért ez alatt. Mert van, aki presszót ért rajta vízzel, valaki filteres kávét ért americanon, más meg lattét… Szóval nehéz a barista élet. (Nevet.)
M.P.: Te az vagy?
G.Cs.: Félig. Kávézóban dolgozom, de nincs barista képesítésem. A mosogatástól egészen a latte artig fejlődtem nyár óta. De most már olyanokat öntök, hogy besz*rsz. Mindjárt megmutatom.
M.P.: Mutasd!
M.P.: Szép! Visszatérve rád, te most kinek tartod magad? Mit mondanál annak, aki nem ismer, nincs az 1600 követő között instán és most hall rólad először?
G.Cs.: Már 1700. Átléptem!
M.P.: Mikor? Most néztem meg, 1600 sem volt. Lemondták? :)
G.Cs.: (Megnézi) 1724.
M.P.: Akkor biztos rossz embert néztem!
G.Cs.: Mindjárt felállok és hazamegyek! (Nevet)
M.P.: Szóval, ki vagy te? Mit érdemes tudni rólad?
G.Cs.: Hát, ha unalmas akarok lenni, ami az insta bioban van. De az egy bullshit szöveg. Ha értelmes választ akarok adni, akkor egy olyan ember vagyok, aki leendő pszichológusként halad az önismeret útján és most az otthonról hozott csomagját bontja ki és dolgozik rajta. Ez nagyon katyvasz most, de közben úgy érzem, hogy megéri. Az utóbbi időben sokat jártam terápiára, emiatt sokan csodabogárnak néznek és a környezetemben sokan mondják, hogy: „Minek? Csak élni kéne az életet és kevesebb problémád lenne.” De én nagy csodákat élek át magammal kapcsolatban a terápiák alkalmával, látom a fejlődést, és csak ez számít.
M.P.: Ez benned mit okozott?
G.Cs.: Azt látom, hogy sokan inkább szemet hunynak a problémáik felett, mitöbb, szándékos vakságban élnek. Pedig úgy gondolom, a felelős felnőtt léthez igenis hozzátartozik a kellő önismeret. Akik nem akarják megismerni, elfogadni és megszeretni saját magukat, sokkal rosszabbul járnak. Persze, ez az út néha nehéz, vagy ijesztő. De én tapasztalatból mondom, hogy megéri elindulni.
M.P.: De most csak legalizálod a döntésed?
G.Cs.: Nem, ez fontos. Vegyük például a hitet. Attól, hogy hívő vagy meg van egy istenkapcsolatod, attól még nem fog Isten automataként működni. Nem csinálja meg az életed. Az embernek igen is dolgozni kell magán és magáért, hogy teljes életet tudjon élni. Azt beismerem, hogy nem csak a pszichológia útja van. De nagyon sok ember odáig nem jut el, hogy számot vessen, hogy mi az, amit továbbvisz és mi az, amit letesz abból a csomagból, amit otthonról hoz. Mert letenni is nagyon nehéz.
M.P.: Tudsz példát mondani?
G.Cs.: Igen. A saját életemből, ami a volt anorexiámmal is összefügg. Én kiskoromban elvállaltam olyan szerepeket, amiket nem kellett volna. Amikor anyukám egyetemre járt, akkor a húgaimra vigyáztam, pesztráltam őket, főztem nekik. Ha feszültség volt a szüleim között, én voltam a villámhárító is. Mindent én akartam megoldani. Minden voltam, csak nem gyerek. Most ugyanez jön vissza kapcsolati téren is, amin dolgoznom kell.
M.P.: Hogy kell barátnőnek lenni?
G.Cs.: Ez jó kérdés. Nem tudom. Talán magamat adni és kihozni magamból a legjobbat, előbb megtanulni magammal is jóba lenni. Végülis egy kapcsolatban saját magunk vagyunk az „ajándék” a másik számára. Nem mindegy, mit gondolunk magunkról, mert utána ez irányítja a cselekedeteinket is. Egy kapcsolatban elsősorban magamért kell felelősséget vállalnom.
M.P.: S ebben segít valahogy az insta?
G.Cs.: Segít, mert sokszor ki tudom írni magamból azt, ami bennem van, vagy amin épp keresztülmegyek.
M.P.: Hogy oldod meg, hogy ne egy párkapcsolatodat kibeszélő poszt legyen belőle?
G.Cs.: Úgy, hogy én nem a barátomról írok, vagy a kapcsolatunkról, hanem az én, saját belső történéseimről beszélek. Mert nekem nem a barátommal van problémám, hanem a saját működésemben vannak még gyengeségeim. Például hogy nem tudok megfelelő szerepeket felvenni bizonyos helyzetekben azért, mert vannak olyan területeim, ahol még mindig nem ismerem magam igazán, vagy vannak olyan megküzdési stratégiáim, amik nem túl eredményesek. Ez még sokszor jelent gondot nekem és szeretném megdolgozni, mielőtt másoknak akarnék segíteni.
M.P.: Te kitől tanulsz instán? Ki van rád jó hatással?
G.Cs.: Húú, most hirtelen nem tudom. Van egy csomó olyan kis követőbázisú ember, akik nagyon inspirálóak. Például: @margaretalany, neki csodás mentális egészséggel kapcsolatos rajza van, vagy @szialidia, őt nagyon szeretem! @rekavasarhelyi is csodás és tartalmas posztokat gyárt… annyi ember van, hogy ilyenkor, amikor megkérdezik, soha nem tudom felsorolni az összes profilt. De mindenki hozzátesz valami kis részt az életemhez, világlátásomhoz.
M.P.: A TikTokot te követed?
G.Cs.: Nem.
M.P.: Tudod, mi az?
G.Cs.: Igen, valami zenés dolog, de nem vonz. Az nem az én világom. Öreg vagyok én ehhez. :D Nekem ez már „too much information”. A Snapchat is ilyen. Néha kölcsönkérem a húgom telefonját és csinálunk hülye képeket, de ennyi. Nekem már néha az insta is sok. A Facebook meg semmi, az csak kapcsolattartás. Értelmes tartalmat csak instára. Amúgy meg irány a való élet!
M.P.: Most mész kávézni?
G.Cs.: Nem, ma nem dolgozom. (nevet)
