Húsvét vasárnapján kezdődött, hogy arra az elhatározásra jutottam, hogy gyökeresen meg kell/kellene változtatnom az életem. Szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz. Ez az én esetemben is igaz. És ahogy pakolásztam otthon, azon gondolkodtam, hogy miért lehetett olyan könnyű Ábrahámnak vagy a tanítványoknak, hogy egycsapásra el tudták hagyni például a családjukat, szülőföldjüket, ami eddig meghatározta az életüket.
Mindenkinek az életében vannak mérföldkövek. Honnan tudjuk, hogy mikor jön el az idő egy nagyobb életszakasz lezárására vagy éppen a kezdésére? Természetesen meg lehet határozni ezeket egy ember életében, az általános iskola, gimnáziumi évek, érettségi, egyetem, munka, költözés, családalapítás, időskor. De tényleg ennyi lenne az élet? Ezért a Szentírást hívtam segítségül, hogy abból merítsek bölcsességet.
Ábrahámnak az Isten tesz egy ígéretet, amikor szövetséget kötnek.
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrám 75 éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait, az unokaöccsét, Lótot…” (Ter 12, 1-5), minden vagyonukat összeszedte, és azután elindultak.
Felfoghatjuk úgy is, hogy Ábrahám rögtön teljesíti Isten parancsát és el sem gondolkodik azon, hogy mi lesz, ha Isten nem tartja be az ígéretét. Nem tervez költségvetést, nem foglal szállást sehol, csak az Úr szava döntő számára és a hite megingathatatlan, és így könnyű döntést hoznia.
A következő példám az Újszövetségből jutott eszembe, Máté evangéliumából olvastam egy részt. Jézus Kafarnaumban meghívja az első tanítványokat.
„A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.” (Mt 4,12-23)
Az első tanítványok nem is gondolkodnak azon, hogy lehetne másik út, hogy nem Jézust választják, hanem egyszerűen folytatják a régi életüket. De nekik is egy új szakasz kezdődött el az életükben, Péternek és Andrásnak, Jánosnak és Jakabnak.
Egy szakmai, „dogmatikai” tény is felmerült bennem, hogy Isten változhatatlansága szemben áll az emberi változással. Isten az örökkévaló „szikla” az életünkben, kell egy biztos pont az életünkben. Üdvrendi és szentségi értelemben sem lehet Isten változó, de ennél mélyebben nem fogom most elemezni Istent.
Inkább Shilára térek át. Ő egy szibériai husky kutyus, aki egy hete lépett az életembe. Örökbe fogadtam, és nagyszerű társra találtam benne. Okos és szófogadó, bár még a buszra és a villamosra nehézkesen száll fel és ölben kell utaznia, de remélem, hogy Shila is pozitív változásokon megy át mellettem és megszokja a tömegközlekedési eszközöket.
A változás bennünk kezdődik. Nagyon megtetszett az a reklám, amit a tv-ben láttam, hogy a kislány le akar ugrani a medencébe, de a régi énje nem engedi. Végül aztán olyan bátor és elszánt, hogy a medencébe ugrik. Valahogy én is így vagyok. Tudom, hogy ideje nekem is és az emberiségnek is változnunk. Bízom benne, hogy a járvány után mindenki jobbá tud válni.
