A fiatalokért felelős helyettes államtitkár már nem ismeretlen követőinknek: Nagy-Vargha Zsófiát egy korábbi interjúnkban, a „Hétköznapi Hős” rovatunkban mutattuk be. Néhány hónapja a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkáraként dolgozik. Ennek apropóján ismét megkerestük, eddigi tapasztalatairól, feladatairól, valamint az előtte álló új kihívásokról kérdeztük.
Mi volt a legmeglepőbb dolog, amely helyettes államtitkárként az elmúlt időszakban ért?
Nagyon meglepő dolgok helyett inkább kellemes meglepetésekről tudok beszámolni. Mivel nem az államigazgatásból érkeztem, megengedhettem magamnak, hogy ne legyenek különösebb elvárásaim. (Nevet.) Jól esett, hogy a kollégák pozitívan fogadták az érkezésemet, az első pillanattól fogva nyitottak voltak. A Kulturális és Innovációs Minisztérium egy új minisztérium, hét nagy szakterülettel; új a miniszter, és én is új szereplő vagyok. Nagyon pozitív, hogy közvetlen és állandó a kommunikáció a vezetők, kollégák között.
Hogyan tudnád összefoglalni a kívülállóknak azt, hogy mivel jár a pozíció, amelyet elvállaltál?
Három fontos terület tartozik a helyettes államtitkársághoz: a fiatalokért felelős szakterület, a tehetségügy és az önkéntes ügy. Mindegyik területen vannak tartalmi és operatív, vagyis technikai feladatok. A fiatalokat támogató intézkedések, például a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége, az ingyenes KRESZ- vagy nyelvvizsga mind hozzánk tartoznak. A jogszabályok előkészítésén túl az intézkedések kommunikációja, láthatóvá tétele is a feladatunk. Folyamatos az együttműködés és az egyeztetés a fontosabb ernyőszervezetekkel, társtárcákkal, civil partnerekkel. Eközben igyekszem a lehető legtöbb szakmai programra, találkozóra szóló meghívásnak eleget tenni, nem csak annak érdekében, hogy minél hamarabb megismerjem a terület fontos szereplőit, hanem azért is, hogy a fiatalok részéről érkező felvetéseket, javaslatokat, észrevételeket be tudjuk építeni a munkánkba. Emellett nagy és hálás terület a tehetséggondozás, számos kiváló programmal és kezdeményezéssel. Csak párat említve: évente több százezer gyermeket érünk el a Nemzeti Tehetség Programon belül ösztöndíjakkal, tanulmányi versenyekkel, mentorprogramokkal, képzésekkel, szakmai tanácsadással. 42 köznevelési intézményből álló úgynevezett Minősített Tehetséggondozó Műhely-hálózat jött létre az elmúlt években, ennek köszönhetően a tehetséges diákok a saját iskolájukban, saját tanáraiktól kapnak plusz lehetőséget arra, hogy fejlődjenek abban, amiben igazán jók. Minden évben kiemelt figyelmet kapnak a tehetséggondozás területén tevékenykedő pedagógusok is, az ő munkájukat a „Bonis Bona” díjjal ismerjük el. A Snétberger Zenei Tehetség Központ programja révén pedig évről évre hátrányos vagy halmozottan hátrányos, főként cigány fiatalok kapnak zenei képzést a Snétberger Ferenc világhírű gitárművész által vezetett központban. Sikeres a „Start” ösztöndíjprogramunk is, amellyel a fiatalok vállalkozási képességeit segítjük kibontakozni: innovatív ötleteikhez anyagi és szakmai támogatást is kaphatnak. A munkánk másik nagy szeletét a nemzetközi ifjúságpolitikai feladatok teszik ki. 2024-ben Magyarország ismét az Európai Unió soros elnöke lesz, és a tervek szerint az elnökség programjában szintén megjelenik majd az ifjúságpolitika. Erre kiemelten készülünk.
A 2022-es év pedig az Ifjúság Európai Éve. A tematikus évet idén éppen azért hirdették meg, mert a koronavírus okozta bezártság miatt Európa-szerte mindenki azt látta, hogy a fiatalokra külön fókuszt kell irányítani, hiszen a lezárások sok lehetőségtől fosztották meg őket. Ezért az Ifjúság Európai Éve róluk szól.
Ennek keretében itthon számos program valósult és valósul meg a Nemzeti Ifjúsági Tanács gondozásában.
Korábban voltak politikai ambícióid?
A politika, a közélet iránti vonzódás már középiskolás korom óta jelen van az életemben. Emlékszem, 2002-ben nem tudtam szavazni, mert néhány hónappal később töltöttem csak be a 18. életévemet. Rossz érzés volt, hogy néhány osztálytársam már szavazhat, én pedig még nem. Később, mikor pályaválasztás előtt álltam, már határozottan megfogalmazódott bennem: politikával, ezen belül pedig politikai újságírással szeretnék foglalkozni. Soha nem gondolkodtam pozíciókban, viszont bármilyen feladatot kaptam eddig az életemben, abba rögtön beleálltam. Visszatérve az eredeti kérdésre, ha nem kerestek volna meg, magamtól valószínűleg eszembe sem jut, hogy helyettes államtitkár legyek. (Nevet.)
Milyen érzés volt, mikor felkértek a feladatra?
Ha röviden kell válaszolnom: az első érzés abszolút pozitív volt. Örültem, hatalmas megtiszteltetésként éltem meg. A következő gondolat persze már ennél valamivel vegyesebb volt. Egy ilyen helyzetben rengeteg kérdés merül fel, főleg akkor, ha az embernek már van saját családja. Háromgyermekes édesanyaként kértem egy kis gondolkodási időt. Egyebek mellett azért is, mert a férjemnek olyan hivatása van, amelyben sikeres, elhivatott, de sokat kell utaznia. Ez tovább nehezítette a döntést. Most viszont azt látom, hogy bár a korábbi életritmusunkhoz képest a mostani feladatköröm több időt vesz el a családtól, sokat ad is nekik. A legidősebb fiam már elmúlt 14 éves, az ifjúkor küszöbén van, és ő is rendkívüli módon érdeklődik a közéleti kérdések iránt. Vannak olyan programjaim, amelyekre már őt, és alkalomadtán a két kisebbik fiamat is elviszem magammal. Ilyen volt nyáron a görögkatolikus ifjúsági zarándoklat, ahol Rúzsa Magdi koncertje előtt a színpadról köszönthettem a fiatalokat, vagy a Magyar Cserkészszövetség filmvetítése a Cinema MOM Filmszínházban arról, hogy több száz cserkész hogyan segített önkéntesként a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Gyermekeim cserkészként és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus korábbi résztvevőiként különösen örültek annak, hogy ők is ott lehetnek a filmpremieren.
Korábban különböző rádiócsatornáknál dolgoztál szerkesztő riporterként, majd egy német nyelvű online oldal főszerkesztője voltál. Az ott szerzett tapasztalatok miben segítenek a mostani munkádban?
Politikai újságíróként, hírszerkesztőként alaposan megismerhettem az elmúlt 10-12 év kormányzati intézkedéseit, a bel- és külpolitikai eseményeket, a gazdasági kérdéseket. Könnyebbséget jelentett az is, hogy ismertem a terület fontos politikai és szakmai szereplőit is, hiszen 2010 óta rengeteg intézkedés történt a területen, és ezekkel mi is sokat foglalkoztunk a műsorainkban. Emellett kapcsolódási pont a korábbi és a mostani feladatköröm között, hogy most is rengeteget kell olvasnom. Ahogyan kollégáim szokták mondani: az államigazgatásban szeretni kell az olvasást, akkor is, ha nem szépirodalmi művekről van szó. Hiszen rengeteg információ, szakmai anyag érkezik hozzánk, és ezeket gyorsan, hatékonyan kell feldolgozni. A lényeglátás - korábbi pozícióimban, és itt, az államigazgatásban - nélkülözhetetlen. Emellett sokszor kell nagy hallgatóság előtt beszédet tartani, ilyenkor nagyon hasznos az élő rádióadások során szerzett tapasztalat és mikrofonrutin.
Amióta Helyettes Államtitkár lettél, mit adtál fel eddigi életedből?
Visszatérve az első kérdésre, az elmúlt hónapok talán egyik legnagyobb meglepetése, hogy kiderült számomra: a munka és három gyerek mellett még voltak tartalékaim. (Nevet.) Mit kellett feladnom? A korábbinál kevesebb időt töltök a családommal. Nyilvánvalóan érzelmileg ez a legnehezebb. És persze az államigazgatásban nincs home office: az otthoni munkavégzés itt nem létező műfaj. Minden más megmaradt: továbbra is a szülői munkaközösség tagja vagyok mindhárom gyermekem osztályában, hétköznap is főzök, takarítok és vezetem a háztartást. Ha nekem vagy a férjemnek utaznia kell, szerencsére szüleimre és férjem édesanyjára is számíthatok, a család közösen minden problémát, nehézséget megold. A sportolást sem kellett teljesen feladnom, mert ha ügyesen szervezem a napjaimat, hetente háromszor most is tudok mozogni, futni, úszni vagy éppen teniszezni a fiúkkal. Bár ezek a lehetőségek most inkább a hétvégékre korlátozódnak. Emellett próbálok mindent még hatékonyabban elvégezni, vannak dolgok, amelyeket sokkal gyorsabban csinálok, mint eddig, és még fegyelmezettebben osztom be az időmet, mint korábban.
Fotók: ODPictures Art Studio Kft.
