Anzelm testvér azt mondja, hogy a szerzetesek az isteni kegyelemmel együttműködni képes emberek. „Ha a szerzetesek nem válnak több realitásérzékkel megáldott emberekké, akkor az ideák, az eszmények mit sem érnek. A fiatalkorban minket mozgósító pozitív hatások, amik az előttünk járó nemzedékből megérintenek, megmozdítanak, azok jó esetben a saját valóságunk elfogadásában segítenek, és másik ember törékenységének az elfogadásában segítenek, hogy ne szégyenérzettel, ne ítélkezve tekintsünk se önmagunkra, se a másik emberre, a testvérünkre. De ez egy hosszú út természetesen. Én is valahol az út elején járok, azt hiszem. És vannak még feladatok, amiket az Úristen bizonyára még elém fog állítani.”
