altA tavasz beköszöntével újabb Galgás programra hívunk titeket, következő találkozónkra, Pécelre, 2014. március 22-én. Ahogy a plakáton is láthatjátok, témánk ezúttal különösen érdekes lesz. “Szent József, a férfi”- talán ritkán, vagy még sosem gondolkodtál el, hogy Jézus apja milyen férfi volt, milyen példaképet jelenthet neked, vagy általában a fiataloknak. Itt az alkalom, hogy erről is beszéljünk!

A napot 9:00-kor kezdjük a péceli templom mellett található hittanteremben, természetesen regisztrációval. Ezt követően szentségimádáson, előadáson veszünk részt. Majd 10:30 körül átmegyünk a helyi általános iskolába (késve érkezők FIGYELEM!) és kiscsoportos beszélgetést tartunk kicsit szabadabb, ismerkedős formában és a téma kapcsán egyaránt. Délután közösen próbáljuk ki magunkat, különböző “férfias” feladatokban. Többet nem árulunk el a meglepetés kedvéért, de az biztos, hogy nevetésben nem lesz hiány.

A napra csak magadat és barátaidat kell hoznod, hiszen a szervezők szokás szerint finom ebéddel várnak minket.

Illetve: a péceli találkozó nagy örömünkre kicsit rendhagyó lesz. A 16:00-kor kezdődő szentmise után nem lesz vége a programnak,a házigazdák hangulatos teaházzal várnak minket. Itt kellemes élőzene mellett teázhatunk, beszélgethetünk és játszhatunk. Ha van olyan társasjátékod, kártyád, amit el tudsz hozni, semmiképp se hagyd otthon. Nézzük meg ki nevet a végén!

Várunk minden jelenlegi Galgást és barátaidat, szomszédaidat, osztálytársaidat is!

Ha bármiféle kérdés felmerül a találkozó kapcsán, ha ide írsz, biztosan válaszolnak neked: galga(kukac)mente.hu.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú