Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!
Arany János

276 mérföldkő, 17 szakasz, mintegy 600 kilométer, legalább tizenhat nap – a magyarországi zarándokút számokban.

Rumi Imre, építész, az út arculati elemeinek tervezője, a spanyolországi El Camino végigjárása után kezdeményezte, hogy Magyarországon is legyen zarándokút. Az útvonal szakrális, kulturális értékekkel, hagyományokkal rendelkező helyeken át vezet, Esztergomnál indul és Dobogókőn, Kalocsán, Baján, Pécsen át Máriagyűdig tart. Rumi Imre eleinte ismerősei körében keresett támogatókat, majd egyre több építész is csatlakozott a projekthez, végül létrejött egy hivatali, egyházi és civil oldalt felölelő összefogás, a Magyar Zarándokút Egyesület. Kezdeményezésükre, huszonnégy önkormányzat részvételével, a Parlamentben megalakult a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás, amely feladata, hogy fenntartsa és működtesse az Utat.

„Az út bejárása lehetőséget ad arra, hogy szakítsunk mindennapjaink nehézségeivel, feledjük el a hétköznapok problémáit, kicsit távolabbról szemléljük saját életünket, és kerüljünk közelebb ahhoz, amit keresünk.” olvashatjuk az Építészfórum weboldalán.

Az Zarándokút 2011. március 31.-e óta, március végétől november közepéig várja a csoportos és egyéni zarándokokat, olcsó szálláslehetőségekkel, zarándok-tornyokkal, mérföldkövekkel és szabadtéri kápolnákkal, átvezet a Pilisen, a Mecseken és a Kiskunsági Nemzeti parkon. A zarándoklat azonban nem csak testi kikapcsolódást jelent, hanem segítség az útkeresőknek, Istent keresőknek, az elveszetteknek, azoknak, akiket letört a mindennapi stressz, azoknak, akik szakítani akarnak a hétköznapok gondjaival, vagy egyszerűen csak szükségük van egy hosszú, csendes sétára egy gyönyörű útvonalon, Istennel.

„Az Utat elmesélni, bemutatni, filozófiáját megértetni másokkal nem lehet. A Zarándokutat át kell élni, át kell érezni és csak útközben tapasztalható meg, kinek, mit jelent valójában. Noha az Út különböző embereknek kicsit mást és mást jelenthet, hisszük, hogy morális és mentális „tisztító – rendező hatása” vitathatatlan.” olvashatjuk a Magyar Zarándokút Egyesület honalapján.

Elindulnál? Kíváncsi vagy a képekre? Esetleg elolvasnál néhány beszámolót? Látogasd meg a Magyar Zarándokút egyesület honlapját!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú