Szept. 23-25. között ismét vár minden lelki táplálékra, elmélyülésre vágyó fiatalt és idősebbet, egyéneket és csoportokat a Nyolc Boldogság Közösség. 

Az aprócska zsákfalu egy valóságos kis csoda a Zalai-dombságban, mely messze a város lüktető zajától segít kizökkeni, elcsendesedni és Istenre figyelni. A szervezők péntek estétől várják a regisztrált érdeklődőket, a hétvége fő napja azonban a szombat lesz, azon belül is a délután-esti napszakasz, a rózsaeső imaest.

1992-ben szervezték meg először a „rózsaeső imaestet” Liseieux-ben Kis Szent Teréz utolsó mondataiból kiindulva. „Meglátjátok [mennyei életem] olyan lesz, mint egy rózsaeső”. A lisieux-i bazilikában akkor a résztvevőket arra hívták, hogy írjanak levelet Teréznek, kérjék közbenjárását. A bazilikából pedig valóságosan is rózsaeső hullott a jelenlévőkre. Az első imaest után következett a többi már szerte a nagyvilágban, Új-Zélandot és Hong-Kongot is érintve, Magyarországon pedig immár több, mint 15 éve a Nyolc Boldogság Közösség szervezi meg. A homokkomáromi lelki napok központi eseménye tehát a szombat délután-esti rózsaeső imaest lesz, ahol szintén lehetőség nyílik levelet írni Teréznek, megcímezve saját nevünkkel és címünkkel. A leveleket pedig a kedves nővérek egy évvel rá visszapostázzák nekünk. Az imaest egyébként egyidőben megrendezésre kerül még három helyszínen, így Kecskeméten, Keszthelyen és Budapesten is. Homokkomáromban Mikovics Krisztina nővér fog rövid tanítást tartani, majd tanúságtételeket hallgathatunk meg az elmúlt év imameghallgatásairól. Az est szentmisével zárul.

 

Szeptember 19.-ig tart a jelentkezési határidő úgyhogy ne feledjetek minél előbb regisztrálni  a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a +3630 520 5171-es telefonszámon, ahol további információkat is megtudhattok! Facebook esemény itt!

(Kulisszatitkok szerint Homokkomáromban még szarvasbőgést is lehet hallani)

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú