Gondoltad volna, hogy azzal, ha vásárolgatsz, jót is tehetsz? Gondoltad volna, hogy emberek élete javul, miközben te bővíted a ruhatárad? Ehhez nem kell mást tenned, mint elmenned március 24-én a Kössünk Össze vásárra.

Egy jótékonysági kezdeményezésre szeretnénk felhívni a figyelmedet. Ez nem más, mint a Kössünk Össze! Néhány csaj pár éve gondolt egyet és megszervezte az első Kössünk Össze Jótékonysági Vásárt és Árverést. Céljuk az volt, hogy támogassanak egy általuk kiválasztott szervezetet, miközben összekötnek fiatalokat és időseket, társadalom peremére szorult embereket és jól menő magyar designereket, családokat és barátokat, híres és kevésbé híres embereket. Így támogattak már egy Budai Gyermekotthont, ahol művészetterápiás helyiséget hoztak létre; egy Beregszászi Óvodát, ahol kinti játszóteret építettek; és egy Anyaotthont, ahol az édesanyák munkába állását segítették az összegyűlt adományokkal.

Évről évre - idén negyedszerre - rendezik meg ezt az eseményt. Ebben az évben a mezőkövesdi Add a kezed Lakóotthon és Napközi kapja a befolyt összeget, ahol szellemi fogyatékkal élő felnőttek töltik mindennapjaikat. Az esemény teljes bevételével támogatják az intézmény szabadidős eszközbeszerzését.

Az idei vásári alkalmon Gardróbvásárt szerveznek, ahol felajánlott ruhákat lehet megvásárolni. Az Árverés keretein belül pedig híres emberek és designerek felajánlásai kerülnek licit alá. Ebben az évben már felajánlottak többek között: Michelisz Norbert, Lackfi János, Grecsó Krisztián, a Víg Színház Pál utcai fiai, Harcsa Veronika, Bagaboo, Pinetime, Touch me not Clothing, My Flores, Slow Budapest és még sokan mások.

A délután során egy rövid beszélgetés is lesz a fogyatékkal élők társadalomban betöltött szerepéről, lehetőségeiről és mindennapjaikról.

Buzdítunk Titeket arra, hogy gyertek, vegyetek részt a Kössünk Összén Ti is! Támogassuk minél többen a mezőkövesdi Add a kezed Lakóotthont és Napközit!

Hogyan tudsz segíteni?

  • Gyere el, március 24-én a PwC Hungary Székházába (Nyugatinál), vegyél részt az eseményen!
  • Hirdesd az eseményt családod, barátaid, kollégáid között!
  • Köss össze Te is! :)

Az eseményről bővebben itt olvashatsz. A kezdeményezésről pedig itt.

Kössünk össze!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú