"Én vagyok a csapatban az, aki koordinálja a blogger csoport munkáját. Néha pedig nem tudom megállni, és cikket írok.
Mióta az eszemet tudom és mióta tollat tudok fogni a kezembe, az írás fontos számomra, mindig igyekeztem neki megfelelő platformot találni. Öt évesen ez a költözéshez használt kartondobozaink szabad felülete volt, két évtizeddel később pedig a shoeshine.hu lett.
2018-ban talált rám, vagy én őrá, azóta tart a közös küldetésünk, a szó legnemesebb értelmében. És ez a lényeg, ezért vagyok itt: a misszióért. Hogy a magunk módján közvetítsük azt, amit megtapasztaltunk Istennel, a világgal, vagy saját magunkkal kapcsolatban. Szeretem a shoeshine.hu közvetlen stílusát és azt, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen lehetünk a részesei. "
Niki, szerkesztő, blogvezető koordinátor /