Egy imakönyvben találtam rá a következő sorokra. Igaz, hogy ezekből a szokásokból mi már keveset tartunk meg, de jó, ha tudjuk, hogy húsvéthoz kapcsolódóan mik fűződnek.
„A húsvéti ételszenteléssel az Egyház arra figyelmeztet, hogy a hosszú böjt után ne kísértsen meg a mértéktelenség. A megszentelésre elhozott ételek mind Krisztust jelképezik. A báránysült az utolsó vacsorára és Jézusra: az Isten bárányára emlékeztet. A tojás az életnek és a föltámadásnak a jelképe. A pirosra festés Jézus vérontását jelképezi, a torma az elszenvedett sok keserűséget, a kalácssütés az isteni szeretet tüzét. Amikor a megáldott húsvéti ételeket odatesszük az ünnepi asztalra, mintha a föltámadt Üdvözítő ülne le közénk, mondjuk buzgón: „Jöjj el Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Ámen.”
Takarítanak, meszelnek az egész házban, rendbe hozzák a gazdasági eszközöket, felfrissítik a hozzátartozók sírját.
A tisztulás gondolatát húsvét sugallja: „Tisztítsátok ki magatokból a bűnerjesztő kovászát.” Külső-belső tisztasággal várjuk a föltámadás ünnepét.
A húsvéti öntözés hagyományának alapja szintén ősi eredetű: húsvétkor volt az ősegyházban a keresztelés, mégpedig teljes alámerítéssel. A keresztséggel új, természetfölötti élet indul bennünk. A leányok, asszonyok meglocsolása jókívánságokat tartalmaz, hogy erősek, egészségesek legyenek azok, akik Isten jövendő gyermekeinek a természetes életet adják az anyaság vállalásával.
A húsvét hajnali „Jézus-keresés” megőrizte az ősi föltámadási szertartás emlékét, amely eredetileg húsvét hajnalán volt. A legújabb liturgikus rendelkezések szerint ismét a nagyszombatról húsvétra virradó éjszaka tartjuk a feltámadás szertartását. Ezzel mintegy igazolás nyer népünk szép szokása, amellyel húsvét hajnalán határjáró körmenetben a föltámadt Krisztus oltalmába ajánlja földjét és a föld termését. Városból eredő szokás, hogy a föltámadási körmenet nagyszombat estére került.”
