A ravatalozó előterében talán ennyien még sosem álltak. Egy talpalatnyi hely nem sok, annyi sem volt. A harangok szakadatlanul zúgtak, a szél süvített, libbentette jobbra-balra az eső függönyét. Valamit (a vihar ellenére) szokatlan vidámsággal temettek…
Az idei egerszalóki ifjúsági találkozó temetésének napja volt ez. A szokatlan vidámság megérthető: a vidámságot az öröm, az örömet a hálatelt lélek szülte. A hálatelt lélek a kapott kegyelmekből táplálkozott: a kiscsoportokért (amik egy részét egri kispapok vezették), Lajos atya előadásaiért, Krisztus hét szaváért (melyet Haydn bácsi meghangszerelt párszáz éve), a meghívott előadók tanúságtételéért (a tisztaságról, családról, hivatásról), az esti koncertekért és a szombat délutáni fesztiválért (barátaimnak legjobban az Ethnofil zenekar tetszett a legjobban). A délelőtti műhelyfoglalkozásokért (egy barátommal a Faludi Akadémia két filmjét néztük meg, az egyik csángó testvéreinkről szólt, a másik magányos idősekről – utána beszélgetéssel), a pénteki szentségimádásért és közbenjáró-gyógyító imáért az Eucharist vezetésével, a tegnap esti fergeteges moldvai táncházért (éjfélkor alig akartuk abbahagyni).
Az eső hamarosan elállt és a harangok zúgása is abbamaradt. Még részt vettünk a hálaadó szentmisén és elbúcsúztunk az ismerősöktől és hazajöttünk, hogy a reményt és az örvendezést csíráztassuk a hétköznapokban. Uram, adj hozzá kitartást!
