Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, te is elképzelted már, hogy találkozol Jézussal. Úgy igazából, fizikailag, a földi életében. Mert hogy megannyi dolog történt vele, azalatt a 33 év alatt, amíg az emberek között élt. Milyen izgalmas lehetett a közelében lenni, hallgatni, ahogyan beszél, látni a csodatetteit, részt venni a lakomáján – vagy csak egyszerűen rátekinteni, megszólítani, szóba elegyedni vele.

Versegi Beáta Mária CB nővér a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve merte magának megengedni, hogy a benne megelevenedő szereplői belépjenek az evangéliumi történetekbe, átéljék Jézus közelségét és elmeséljék nekünk, olvasóknak, milyen is volt a Mesterrel való találkozás. A Punya – Egy falat kenyér című könyvben egy cigánycsalád életén keresztül tekinthetünk Jézusra és ezáltal új színeket láthatunk meg a jól ismert bibliai történetekben.

Szó szerint új színeket. Hiszen a történetet kísérik, kiegészítik Ráczné Kalányos Gyöngyi roma festőművész élettel teli képei. Az esztergomi Keresztény Múzeumban egészen december 31-ig megtekinthetőek a könyv illusztrációi és a kötethez kapcsolódó kiállítás.

A Punya egy híd. Isten és ember között. A cigányság és a magyarság között. A festészet és az irodalom között. Az ősi, a szent és a modern között. Ugyanis a Punya nem csak egy könyv, nem csak egy festményciklus, hanem egész széles projektté nőtte ki magát. A történethez interaktív képregény, drámapedagógiai feldolgozást segítő módszertani anyag és hittanfoglalkozásokhoz kapcsolódó óratervek születtek.

Az egész középpontjában pedig maga a nagybetűs Kenyér, Jézus áll. Aki mindannyiunkat megszólít, minden nemzetiségből, minden korból. Ő az a punya, az a falat kenyér, Akivel valahol mélyen mindannyian találkozni szeretnénk. Nos, ez a történet talán egy újabb lépés lehet Felé.

A kiállítás helyszíne: Keresztény Múzeum, Esztergom, Mindszenty tér 2.

A kötet megvásárolható a Múzeum boltjában, az Új Ember könyvesboltban (1053 Budapest, Ferenciek tere 7.) vagy megrendelhető az Új Ember könyváruházában.

 

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú