A(z) hogyan kötelező kifejezést feltételezve, a következő 412 eredmény található.

  1. Képződik az új generáció | Média Fiataloknak 2019 | Domaszék

    Megnéztünk egy 2014-ben készült televíziós interjút is, amely elrettentő példaként szolgált arra, hogy riporterként hogyan ne bánjunk az alannyal. Az interaktív feladatok révén elhangzott egy-egy érdekes gondolat a hallgatók részéről is, tehát mindent...

  2. Csak egyet!

    amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Máté 25,40) Sokszor keresem az alkalmat, hogy hogyan tudnám segíteni az embereket, ha közvetlenül nincs is rá lehetőségem vagy kapacitásom, akkor azokat a szervezeteket, akik a...

  3. Ifjúsági médiaképzésen Domaszéken a nagyváradi Szent László diákjaival

    az egyre ismétlődő vallomások arról, hogy „minekünk itt Európában nincs is gondunk”, a kíváncsiság az iránt, hogy a szerzők hogyan élték meg a nyomornegyedek valóságát és hogyan tudtak dolgozni az embert próbáló körülmények között tapinthatóvá tették a...

  4. Félúton Karácsony felé: Adventi dicsőítő- és imaalkalom

    innen, a black friday-on túl, a mindennapi darálás közepette, ugye milyen gyakran tesszük fel magunknak a kérdést: hogyan érkezhetünk meg az igazán fontos ünnepeinkhez? Például a most közelgő karácsonyhoz? Egész évben dolgozunk szakadatlan, de most...

  5. #nopara – avagy pályaorientációs fesztivál Konnekt Live módra

    - mondom magamnak - Most itt vagy, talán tíz évvel később, de semmiképp sem későn! Ahogy hallgatom az egyéni utakat, ki hogyan jutott el oda, ahol éppen van, a legfontosabb üzenetek visszhangoznak a fejemben: 1. Ne félj a változástól, az újtól. 2. Soha...

  6. Flight, Denzel Washintgon és Isten

    ébredve azonban egy elképesztően NEM hétköznapi húzással mégis megmenti a gépen utazó utasok és legénység életét. S persze, hogyan is folytatódik tovább a történet. A hatóságok kivizsgálják az esetet, rájönnek, hogy a kapitány ivott és kábítószert...

  7. Mindenszentek ünnepére

    megtapasztalták és élték. Három kérdés merülhet fel bennünk a szentekkel kapcsolatban: 1. Csak az a szent, ami régi? 2. Hogyan válhat szentté valaki? 3. Milyen egy szent? Csak az a szent, ami régi? Vajon hogyan lehetne/kellene ma egy színdarabban vagy...

  8. Legyünk már Isten szavának közvetítői!

    meg legjobban, hanem ezek: „Előtte nekem senki sem mondta! Miért nem mondta senki?” Számomra a legnagyobb kérdés, hogy hogyan juthattunk el ilyen mértékű tagadásig. Izajás könyvében az egyik Babilon elleni jövendölésben ezt mondja az Úr: „Mozgósítom...

  9. El Camino, avagy a lélek utazása az Ibériai-félszigeten

    okból kifolyólag nem sikerül elérnünk a kitűzött célt: meg fogjuk érteni, hogy miért kellett úgy történnie mindennek, ahogyan történt. Ezen kívül a zarándoklat természetesen lelki utazás is; a valódi cél, amelyet el szeretnénk érni, talán nem is az út...

  10. Ismered Istent?

    Ismered Istent? Hogyan ismerted meg? Honnan tudod, hogy helyesen ismered Őt? Keresztény családból jövök, így valahogy sosem fogott meg igazán az a jézusi kérdés, hogy kinek tartom én Őt. Mindig is evidens volt, hogy a Megváltómnak, Teremtőmnek tartom,...

  11. 5 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt randizni kezdtem

    még Jézussal, mégis példaértékű életet élnek. Értékes párkapcsolatod lehet bárkivel, aki nem keresztényként jó ember. De hogyan tudnál közös életet építeni olyan társsal, akinek nem ugyanaz a végső célja, aki nem ugyanazon a szűrőn keresztül nézi a...

  12. „Igen, én rózsaesőt fogok a földre bocsátani…” | Rózsaeső imaest a Nyolc Boldogság Közösséggel

    Teréz életét, tanulhatunk a Jézus iránti szeretetéről, és merhetünk lehetetlent kérni Istentől az ő közbenjárására. Hogyan? Úgy, hogy levelet írunk neki! Helyszín: Örökimádás templom (1094 Budapest, Üllői út 75-77.) Időpont: 2019. szeptember 28....

  13. „Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak…” | ForrásPont 2019 | Nevemen szólítasz

    fel sem merült bennem, hogy az Isten ennél jóval többel készült nekem. Az első blokkban személyes történeteket hallottunk. Hogyan éli meg az istenkapcsolatát egy humorista, egy aerobikedző vagy épp egy zenész. Kritikusan hallgattam minden szót,...

  14. Morzsák a Tábor hegyéről

    abban a hálás szerepben volt részem, hogy egy héten keresztül koncentráltan Isten munkálkodását nézhettem. Figyeltem, ahogyan a résztvevők napról-napra megnyílnak Isten előtt, ahogyan imádkoznak, dicsőítenek, szolgálnak, bohóckodnak, beszélgetnek,...

  15. 5 indok, amiért jönnöd kell a vezetőképző táborba!

    fiatalos, vidám, jóhangulatú közösségébe, ahol nem csak résztvevője lehetsz a közösségnek, hanem elsajátíthatod, hogy hogyan vezesd. 2. KEDD (bonyodalom) Világossá válik számodra, hogy ez mégsem olyan egyszerű, de nem szabad megijedni és feladni, hanem...

  16. Építs velünk hajót, bonts velünk vitorlát! | 50 órás szentségimádási hétvége a Balatonnál

    hitelesen és közvetlenül tudnak mesélni élettörténetükről. Bódi Mária Magdolna példája pedig arra tanít valamennyiünket, hogyan lehet az Úr útját követni, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ahogyan mi szeretnénk. A szentségimádási hétvégén a közösség,...

  17. Mit gondolunk a szomszédokról? És ők rólunk?

    a szomszédok hozzáállását Magyarországhoz. Miként jelennek meg a szomszéd nemzetek és államok a magyar közvéleményben? Hogyan gondolkodnak ők rólunk? Ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni a félév utolsó Charta rendezvényén, 2019. május 23-án a...

  18. Istenkeresők: ateisták és szerzetesek – A „Szerzetesnek álltam” című „reality show” missziójáról

    "Hogyan lakhat együtt két, látszólag nagyon különböző világlátású ember harmóniában? Hogyan vihet közelebb Jézushoz egy nem hívőt az, ha az apát úrral – miközben az ólban tyúkot kergetnek – meg lehet beszélni az élet nagy kérdéseit? A „Szerzetesnek...

  19. Ugrándozó király

    élvezhetjük a zenét, ami szintén az Ő ajándéka, hálával és közösségben. Létezhet keresztény partykultúra, rajtunk múlik, hogyan élünk a lehetőséggel, hogy a bulizást is, mint bármi mást, Isten dicsőségére, az Ő szeretetét ünnepelve tegyük. És még csak...

  20. Új család születik

    valaminek történnie kell, nem lehet itt és így vége. Kell, hogy ez a rémisztő sötétség valahogy véget érjen. De mikor? Hogyan? Senki nem tudja sem a napot, sem az órát. És az Isten cselekszik a maga módján, a sötétség véget ér, egy éjszakán: „Az éjszaka...

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú