A(z) isten kötelező kifejezést feltételezve, a következő 534 eredmény található.

  1. Isten módszerei

  2. Interdimenzionális zsolozsma

    Mert nem úgy lesz, ahogyan én akarom. Meg ahogy szokott lenni. És ha kiszökünk a kereteinkből, hogy talál meg bennünket a Jóisten? – Nem, ezeket nem mondtam így ki. Mégis ezek szerint éltem az utóbbi hetekben. És bele sem gondoltam, hogy Isten pontosan...

  3. Beszélnünk kell! | 2. rész

    hagyni, hogy kibontakoztassa magát, és személlyé váljon. 6. Embrionális veszteség Ez az érv abból indul ki, hogy Isten állandóan beleavatkozik a világba, hogy a tökéletlenségeket kijavítsa. Pedig a tökéletlenségek (pl. az anya szervezete nem képes...

  4. Ima, sör és romantika

    szerettem volna. Ezért elhatároztam, hogy minimumból indulok. Egy dolgot tudok az imáról, az az, hogy az ima kommunikáció Istennel. 2020. március 20. Nem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú challenge lesz. Az elmúlt 10 évben történt sok minden. Sokszor...

  5. Légy olyan, mint a koronavírus. Sőt, légy jobb!

    elviselni. „Érdemes nem a vírus miatt, hanem az embertársainkért szenvedni. Vagy akinek ez ad jelentést és jelentőséget: az Istenért.” Ugyanígy, a családban, az összezártságban fontos, hogy ne egymás miatt, hanem egymásért vállaljuk a szenvedést. 6. Hol...

  6. Közel s távol az Eucharisztia

    valóságából. A könyvecskében különösen megragadott ez a gondolat: „Amikor belemerülünk a dicsőítésbe és megvalljuk, hogy Isten az isten, akkor mi, emberek mintha hirtelen a helyünkön találnánk magunkat. A nyugtalanság, amellyel saját helyünket keressük,...

  7. #kávészünet | Gersei Csengével

    M.P.: De most csak legalizálod a döntésed? G.Cs.: Nem, ez fontos. Vegyük például a hitet. Attól, hogy hívő vagy meg van egy istenkapcsolatod, attól még nem fog Isten automataként működni. Nem csinálja meg az életed. Az embernek igen is dolgozni kell...

  8. Kék ég az ablakból

    rakás, feszült időket élünk, és mindannyian emberek vagyunk, nem is szeretnék úgy tenni, mintha olyan jól menne ez a valódi, Isten szerint való böjt. De most sok időnk van arra, hogy ezt gyakoroljuk és megéljük a Benne való gyönyörködés ajándékát....

  9. CamiNO – egy elmaradt zarándoklat margójára

    „...hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk…” (2Tim 1:7) Biztos ismeritek azt a közmondást, hogy amikor az észt osztotta Isten, akkor XY elfelejtett sorba állni. Én sokszor elképzelem ezt a klisés...

  10. Kulcs a közösségfejlődéshez | NCD Szeretet-műhely

    keresztény közösség, tartozzon bármilyen felekezethez, egyre jobban, egyre egészségesebben működjön, és így betölthesse az Isten által neki szánt hivatását. A módszer egy állapotfelméréssel kezdődik, aminek segítségével felállítható egy diagnózis, majd...

  11. Minden mindenben | 2. rész | Nagyböjt

    mondom, meg tudom érteni. Nem azért, mert egyetértek vele, hanem mert el tudom képzelni, milyen lehet a vallás kívülről. Isten nélkül. Érthetetlen szertartások, szabályok, kötelezettségek és tiltások sokasága, látszólag értelmetlenül. Azon gondolkoztam,...

  12. SingleCross Weekend | Kapcsolatban Istennel - Kapcsolatban Egymással

    Felekezetközi aktív hétvége egyedülállók részére „Készítem az utat...” (Ézs 43,19) A szerelem és a házasság Istentől kapott különleges ajándék. Aki egyedülálló, annak az élete is lehet teljes, gyümölcsöző és örömteli, de nem érdemes így élni, hiszen...

  13. Visszaszámlálás indul(?) | Doomsday Clock 2020

    a koronavírustól… félek, hogy tényleg így pusztul el az emberiség, és szorongat ennek az ígért közelsége. Hiába tudom, hogy Isten kezében van minden, olyan félelmetes hely időnként a világ, és olyan könnyen megrémülök. „Miért félsz a halandótól, az...

  14. „Jé, a kereszténység ilyen is lehet?” – a Shoeshine alapítói a keresztény partikultúráról

    Miben más egy keresztény buli, mint egy hagyományos? Miért jött létre a Heaven's Garden-bulisorozat? Fiatalok, akik Isten-élményeket akartak átadni, főleg az online térben. Major Pétert és Bazsik Ádámot, a shoeshine.hu portál alapítóit arról is...

  15. Lelki 20-20-20

    épp úgy kiszárad ettől, mint a szemem éjjel 1-kor a YouTube-maratontól. „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.” (5Móz. 8:2) Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz, és egyben ilyen áldott dolog felemelni egy pillanatra a...

  16. Te jól ünnepelsz? | Advent IV. vasárnapja

    bonyolultságát, a keresztyén ember ünneplésének alapvető reménységét úgy, hogy abban közben ne a világ ítélete, hanem az Isten mérhetetlen szeretete váljon nyilvánvalóvá. Mert általában a legkönnyebben ilyenkor ez megy nekünk „mellverős”...

  17. Uramnak anyja | Advent III. vasárnapja

    mostanában. Hívő engedelmessége miatt igazi példakép számomra, ahogyan legyőzve minden félelmet és kétséget, igent mondott Isten hívására, hogy a Messiás édesanyja legyen. Pedig nem kisebb kihívással nézett szembe, mint a halálfélelemmel: házasságon...

  18. Ne csak túléld, éld meg a Karácsonyt! | Advent II. vasárnapja

    mélyebben! Teréz anya azt mondta, hogy amikor több a dolgunk, többet is kell imádkozni. Ezt megerősítem. Azt az időt, amit Istennek adsz, ő megszenteli, és erőt ad a napi teendőkhöz. szentségimádás (sok templomban elérhető) adventi koszorú gyertyái...

  19. Amikor a BOK-csarnokban felragyogott a kereszt | Ararat Worship Collective dicsőítőest

    ember jött el a szürke hétköznap este, hogy egy elsőalbumos, alig egy éve alakult magyar dicsőítő együttes dalaival áldhassa Istent. Mi ez, ha nem csoda? Remélem, mások jobb helyzetben vannak nálam, de én úgy érzem, túlságosan ritkán tudom valódi...

  20. Ifjúsági médiaképzésen Domaszéken a nagyváradi Szent László diákjaival

    számára érthető nyelven adják át, és – a team egyik tagját, Bazsik Ádámot idézve – a média eszközeivel mutassák meg „a jó Isten kreativitását” a világnak. A szerény eszköztárral és nagy álmokkal startoló médiaműhely ma már komoly múltat és tapasztalatot...

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú