A(z) jézus kötelező kifejezést feltételezve, a következő 323 eredmény található.
P. Vízi Elemér: Az új jezsuita provinciális
Sosa, az új jezsuita rendfőnök által. De kik azok a jezsuiták? A jezsuita rendet 1540-ben Loyoai Szent Ignác alapította. A Jézus Társasága katolikus szerzetesrend tagja, ez az egyik legnagyobb férfi szerzetesrend. Nagy hangsúlyt fektetnek a...
Az amerikaiak véleménye megosztott Istenről és a mennyországról
találkozhat szeretteivel. 54 százaléka az amerikaiaknak azt állítja, hogy: "csak azok kerülhetnek a mennybe, akik egyedül Jézus Krisztusban, mint egyedüli Megváltóban bízva nyerik el az örök üdvösséget." Emellett az amerikaiak közel kétharmada vallotta,...
után értek el, mikor az egyik helyi közösség papja megbetegedett. Még halála előtt keresztény hitre tért, mondván: „biztosan Jézus az igazi Isten, mert csak Jesse és Evie ápolnak engem”. Ez a pap gyermekei nevelését a két misszionáriusra hagyta, akik...
12+1 tipikus kifogás a szentmise mulasztására – és érvek ezek ellen! 2. rész
magunkhoz vegyük, vele találkozzunk; vele, a többiekkel együtt, közösségben. És miért vasárnap? Mert ezen a napon támadt fel Jézus, és kéri tőlünk, hogy szenteljük meg Úr napját. 6. De én nem szeretem a misét… Az ilyen kezdetű mondatokat („De én nem...
12+1 tipikus kifogás a szentmise mulasztására – és érvek ezek ellen! 1. rész
csak emberek, ugyanúgy bűnösek, mint bárki más, lehet, hogy éppen a kétszínűség a bűnük. Elég kínos, de nem új a probléma, Jézus is így figyelmeztetett már: „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél!” Ahogy másképp is mondják, az Egyház a bűnösök kórháza, nem...
Komolyan venni a szeretetet – Pár szó a Fokoláre mozgalomról
abból egy olyan út, ami kivezetett a rettegésből és a reménytelenségből. Isten odaadó szeretetének személyes emberi példája, Jézus élete. Jézus pedig arra hív: kövessük őt, és szeressük egymást úgy, ahogy ő szeretett minket. Ez a hívás ott és akkor a...
tennem magamban. Tudtam, hogy nem állhatok a gyerekek elé egy magamra erőltetett mosollyal és mondhatom nekik azt, hogy Jézus szereti őket, amikor abban sem vagyok biztos, hogy engem szeret-e. Nagymaros számomra felért egy lelkigyakorlattal. Rászorított...
A keresztény sziget! Vannak emberek, akik olyan könnyedek, boldogok, kicsit mintha a föld felett, vagy a vízen járnának. Jézus megmutatta az embereknek (főleg Péternek), hogy a szeretet és a hit révén képesek a vízen járni. De vajon hova tűntek a mai...
és valószínűleg a jedik is szívesen kikérik a későbbiek során volt mesterük tanácsait. 6. A hierarchia: mind a jedik, mind a Jézus Társasága élén egy általuk választott vezető áll, akiket egy-egy tanácsadói kör segít. 7. Elnyomó hatalom: ebben az...
Nagyhét, jezsuiták, természet: Húsvéti misszió - TVSS
A nagyhéten egy különleges jezsuita lelkigyakorlaton voltunk. A puszta teremtett természet, Jézus szenvedése és a csend. Ezekkel találkoztunk.
való félelem miatt menekül el az országból. Az ősi szíriai/arámi nyelv pedig az a nyelv, amin valószínűleg maga Jézus is beszélt és használt életében. Emellett fontos megemlíteni, hogy Szíriában számos keresztény egyház is van jelen a szíriai és az...
A madarak szárnyrepte, egy apró kavics gurulása. Majd egyszercsak láttam egy fehér ruhaszegélyt és egy sarut. Lépett egyet. Jézus először lépett hátán a keresztel. Feljött a por a lába alatt és belekapott a szél. Mért tette ezt? Értem? És még egyet...
messzire ment el értünk, érted szeretetében az Isten. Érdemes átelmélkednünk, hogy milyen kínokat és szenvedéseket élt át Jézus minden ember bűnéért, konkrétan az én bűnömért! Sokszor azon kapom magam, hogy csak mesélem Istennek, hogy mennyi rossz dolog...
testünk folyamatai vagy éppen vérünk keringése mind ennek a körforgásnak részese. Isten úgy váltott meg bennünket, hogy Jézus kilépett ebből a forgásból, mikor halála után feltámadt. Mit jelent a körforgás vagy éppen a teremtés? Mit jelent a megváltás?...
ami – ha – szemben is állt az aktuális hatalmi rendszerrel és ezért üldözték őket, akkor is felvállalták hitüket. Ugyanakkor Jézus elutasította a zsidók által várt Messiás-képet azzal, hogy nem dicsőséges hadvezérként jött el és szabadította fel őket a...
Ferenc pápa egy családi filmben?
azzal a céllal, hogy egy olyan családi film készüljön, mely a gyermekek számára is elérhetővé és könnyen érthetővé teszi Jézus üzenetét. „Nem tudjuk szavakkal kifejezni az izgatottságot amit érzünk, és hálánkat Ferenc pápa felé, aki részt fog venni a...
Találkozás Istennel – Szentgyónás
országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen." (Lk 15,7) A még Jézust nem követő vallásos ember szégyenből jár gyónni. Fejben talán ismeri a törvényt, de Isten végtelen kegyelmét még nem. Ezzel...
nagy botrányokat kavaró interjúk, foci Eb-re való kijutás és még sorolhatnánk. De kiadtak egy igazán fontos könyvet is Jézus Krisztus címmel. A teológia művelése igen fontos feladat. Nem csak azért, mert ezen keresztül Istent és az egyházat jobban...
TÉR karácsony: Boldog születésnapot Jézus! - TVSS
Decemberben a TÉR közössék különleges karácsonyi évadzáró alkalmán jártunk.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics