Tavaly októberben felrobbant az internet. Hirtelen majdnem mindenki feketére változtatta a profilképét, mert #DarkestDay, #notinmyname. De mit is jelent ez?
Azt már mindenki tudja, hogy október 21-től Észak-Írországban legálissá vált az abortusz. (Azt már kevesebben vették figyelembe, hogy az azonos neműek is szabadon házasodhatnak mostantól.) Fel is háborodtunk az új „abortusz törvényen” rendesen, ahogy kell, ahogy illik. Megjelent mindenféle megnyilvánulás (cikk, véleménynyilvánítás, élménybeszámoló, tanúságtétel, elrettentő példa… etc).
Én nem szeretnék az eddig elhangzott véleményekhez csatlakozni, viszont szeretném, ha gondolkodnánk kicsit a témáról.
Főleg azért, mert március 18-án Új-Zélandon is megjelent egy hasonló törvénymódosítás.
Próbáltam több oldalról megközelíteni az abortusz témát, igyekeztem hitelesen, megbízható forrásból szerezni az információkat, és ami számomra fontos szempont volt, a személyes véleményemet próbáltam kihagyni a cikkből.
Lássuk, mi lett belőle!
„Uram, taníts minket imádkozni” – kérték a tanítványok. És Jézus megtanította nekik a Miatyánkot. Mi pedig, különböző felekezetű keresztények, bár a liturgiánk és a szokásaink eltérhetnek, ezzel az imádsággal egységben fordulhatunk az Atyához.
Ferenc pápa közös imádságra hívja a világ kereszténységét. Március 25-én délben, tartozzunk bármelyik felekezethez, imádkozzuk el közösen a Miatyánkot!
„Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség vezetőjét, valamint a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényt, hogy imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez, és mondjuk el egyszerre azt az imát, amelyet Urunk, Jézus tanított nekünk. Kérek tehát mindenkit, hogy egyrészt mindennap többször is imádkozza el a miatyánkot, március 25-én, szerdán délben viszont közösen, mindnyájan együtt imádkozzuk.” (Ferenc pápa, 2020. március 22.)
Vasárnap élőben követhettük Pál Feri atya szentmiséjét az angyalföldi Szent Mihály templomból. Szentbeszédében mi másról esett volna szó, mint az aktuális világjárványról. Értékes gondolatokat osztott meg velünk, amiből egy rövid összefoglalót készítettünk. Olvassátok szeretettel!
„Háborúban állunk” – jön szembe lépten nyomon a gondolat. Ha ez valóban így van, a leghatékonyabb módja az ellenség legyőzésének, ha kiismerjük őt és megtanuljuk – bármily furcsa is – becsülni. Mindezt pedig jó volna, ha gyűlölet és harag nélkül tudnánk tenni.
„Mit tud ez a vírus, hogy mindenki róla beszél?” – teszi fel a kérdést Feri atya. És mi hogyan lehetünk nála jobbak?
1. Egyszerűség
Ez a vírus végtelenül egyszerű. Hiszen szakértők szerint is egy jól elvégzett kézmosás segít a járvánnyal szemben. Ha szeretnénk vele eredményesen megküzdeni, nekünk is erre az egyszerűségre, mint erőforrásra kell rátalálnunk. Keressük a legegyszerűbb formákat, a legegyszerűbb lehetőségeket, amelyek nagyon hatékonyak lehetnek.
Ebben a speciális időszakban az életünk felborult, minden változik, semmi sem működik úgy, ahogy eddig működött. Példának okáért a vasárnapot sem tudjuk a szokott módon ünnepelni – és mégis, adottak végtelenül egyszerű lehetőségek, hogy ne maradjunk Jézus nélkül, és hogy egymással jót tegyünk. Reményt adhat, hogy „nincs az a vírus, ami kicsavarná a kezünkből azokat az egyszerű lehetőségeket, amelyek alapján jól bánhatunk egymással és tehetünk egymásért és magunkért.”
Hirtelen sokan kényszerültek arra, hogy otthonról dolgozzanak. Olyanok is, akik soha nem kaptak erre lehetőséget. Igazán nem vagy szabadságon, vannak kötelességeid a munkahelyed felé, de mégis otthon vagy. Könnyen elmegy az idő és azon kapod magad, hogy a munka nincs elvégezve, de cserébe 4 órán keresztül macskás videókat néztél a YouTube-on. Íme néhány tipp, hogy ezt elkerüld.
Induljon jól a napod
Mindenekelőtt aludd ki magad. Készíts magadnak egy fullos reggelit, egy finom forró italt. Sokan esküsznek arra, hogy felkelés után 1 órán át nem néznek képernyőt (telefon, laptop, tablet, tv), inkább olvasnak, imádkoznak.
Rakj rendet az asztalodon
A rumli csak elvonja a figyelmed a munkáról. Pakold le az asztalod és csak azt hagyd meg, ami feltétlen szükséges a munkádhoz.
Készíts listát a teendőidről
Ez segít átlátni, mennyi mindent tervezel a napra. Ha úgy érzed sok, próbálj meg szelektálni; mi az, amit holnap is megtehetsz (a szennyes ruhák nem fognak holnapig elmászni… remélhetőleg).
Biztos mindenkivel megesett már, hogy nem volt semmihez sem kedve, már mindent elvégzett, amit tervezett és unatkozik. Főleg most, hogy sokan a kényszerszabadságukat/home office-ukat töltik. Íme néhány tipp, mivel tudod feldobni a napodat.
1. Hívd fel egy régi barátod!
Biztos van a híváslistádban olyan, akivel rég beszéltél.
2. Nézz TED Talks videókat!
Motiváló, vagy elgondolkodtató 18 perces videók, bármilyen témában, bármilyen nyelven.
3. Próbálj ki valami DIY dolgot YouTube-ról vagy Pinterestről!
Gyűjtögetsz, elmentesz jó ötleteket, de sosem valósítod meg. Hát most itt az idő! Nézd meg, miket raktál félre az „Egyszer majd…” mappába és válassz ki egyet, ami épp megtetszik.
4. Próbálj ki egy új receptet!
Lásd fent. Ebben van kihívás is, hiszen nem biztos, hogy a hiányzó hozzávalókat megkapod a boltban.
5. Készíts szelfiket, vagy fotózz random dolgokat a lakásban!
És töltsd fel Instára… vagy ne. Ahogy akarod.
Sziasztok, ez a #kávészünet, egy portrésorozat itt a shoeshine.hu-n, ami azért jött létre, hogy ha nincs időd kávészünetet tartani, vagy ha a home office miatt nincs kivel kávéznod, ülj ide hozzánk. Első vendégem Gersei Csenge, akivel régóta ismerjük egymást, így egy kicsit bátrabbak voltunk.
A #kávészünet interjúk még a járvány kitörése előtt történtek. Bár tudom, visszás lehet, de mi se kockáztatunk. Így mi továbbra is arra biztatunk, hogy maradj otthon és ne járj ki öncélúan.
Major Péter: Mi a különbség a hosszú kávé és az Americano között?
Gersei Csenge: Semmi különbség nincs nálunk a kávézóban. Ilyenkor inkább megkérdezem a vendégtől, hogy mit ért ez alatt. Mert van, aki presszót ért rajta vízzel, valaki filteres kávét ért americanon, más meg lattét… Szóval nehéz a barista élet. (Nevet.)
M.P.: Te az vagy?
G.Cs.: Félig. Kávézóban dolgozom, de nincs barista képesítésem. A mosogatástól egészen a latte artig fejlődtem nyár óta. De most már olyanokat öntök, hogy besz*rsz. Mindjárt megmutatom.
M.P.: Mutasd!
Az elmúlt évekkel ellentétben idén szinte egyáltalán nem készültem Nagyböjtre. Nem köteleztem el magam semmiben, nem gyakoroltam különösebb önvizsgálatot – hatalmas örömmel és izgalommal vártam Húsvétot, de a lemondáshoz nem volt kedvem. Könnyed, boldog várakozás, az új élet öröme, az ár tudatosítása nélkül. Barátok, szórakozás, finom ételek és napfény; a földi élet minden szépsége, ami a valódi életről beszél, tavaszi kék ég és Chopin-szonáták… Húsvéti ünnep, 40 napon át. Ebbe robbant be a vírus, a bezárások, a karantén.
„Ha nem járkálsz a nyugalom napján, kedvteléseid után az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, és pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. – az Úr maga mondja ezt.” (Ézs. 58:13-14)
Vajon akkor is számít ez, ha nem én döntöttem így?
Négy napja vagyok itthon. Régóta várt események maradnak el, nem járok munkába, nem járok egyetemre. Nem piknikezem a parkban a tavaszt ünnepelve. Csak az ablakból nézem a kék eget. Nem megyek sehova, természetesen, hiszen felelősek vagyunk egymásért, és ez a legkevesebb, amit megtehetek. Kényszerű böjt ez – már ha így is nevezhetem annak. De talán ez csak rajtam múlik, azon, hogy hogyan állok hozzá a helyzethez.
Vendégszerzőnk, Németh Bálint gondolatai
Felelősen otthon maradni és hagyni, hogy összeomoljon a gazdaság? Elnyaralni előre az időt? Persze életeket ment, ha nem mindenki egyszerre lesz beteg és terheli le az egészségügyet. Szuper, hogy nem gyűlnek az emberek, aki teheti, otthon marad.
De a sok károgást nem értem. Mit mondtak volna a pestis idején, akik most a bibliai végidők nagy járványát szajkózzák? Ez annak max. gyenge előszele. Ez a globális járvány leginkább anyagi károkkal jár, meg emiatt azzal, hogy az egyén az egzisztenciális túlélésre fókuszál és nem az összefogásra, nem az építésre, nem arra, amire született. Éppen ezért nem elég a #staythefuckhome, nem elég otthon maradni.
A legjobb válasz erre az egészre szerintem Mikes Attilától származik, aki csupán annyit mond, hogy ha már többet maradsz most otthon, akkor családi béke közepette használd ki ezt az időt a TERVEZÉSRE!
Tervezzük meg, hogyan leszünk hatékony munkavállalók a home officeban! Ne csak a színházakat mentsük meg, hanem a munkáltatóinkat is! Hisz ez nem egy előszabadság a szülőknél, okosban, vidéken. Ez nem egy legalizált lógás/Netflix sorozatidő a munkából. Aki felnőtt és önálló, annak elvileg nem kell egy főnök, hogy kipréselje belőle a munkát. Hát mutassuk meg, hogy felnőttek vagyunk és otthonról még több eredményt szállítunk - így lehet, hogy járvány nélkül sem kell majd annyit bejárni!
Bő két nap alatt több mint 22.000 ember csatlakozott a 777 „Pánik helyett ima” elnevezésű kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy a koronavírus idején a magunkba fordulás helyett az ima erejére hívjuk fel a figyelmet. Az elmúlt hétvégén több tízezer magyar ember imádkozott együtt a bajbajutottakért és az őket segítő ápolókért.
Mára már akkora tömegek csatlakoztak az imához, hogy a térképet nézve gyakorlatilag teljes Közép-Európát elárasztották az imádkozó kezek. Hamarosan pedig további tíz nyelven lesz elérhető az imalánc.
A mai naptól kezdve országosan bezártak az iskolák a vírus miatt. Tegnap azon gondolkodtam, vajon hogyan élném meg diákként, ha akkoriban ilyen történik. Hiszen nem volt az olyan rég. Ezelőtt alig tíz évvel még én is középiskolás voltam, és bár voltak nehéz napok, mindig is szerettem iskolába járni. Szerettem abba a gyönyörű szecessziós épületbe járni, volt egy kis Roxfort hangulata az iskolának. De leginkább a tanárok társaságát szerettem, az irodalom órák elmélkedő hangulatát, a rajz órák alkotói csendjét.
Most, immár fiatal kezdő tanárként egyszerre izgalommal és egyben aggodalommal tölt el ez a helyzet. Szakdolgozatomat tavaly pont az e-learning és a digitális pedagógia témájában írtam, de azért ez most mégis más. Ez egy éles helyzet. Persze helyt kell állnunk és biztosra veszem, hogy helyt is fog állni a magyar pedagógustársadalom, de hazugság lenne tagadni, hogy a személyes kontaktus adja meg a lelkét a tanár-diák jó viszonynak.
A diákjaimat mindig megkérdezem, hogy érzik magukat, mi minden történt velük a legutóbbi közös óra óta, ők pedig időnként meg is dicsérik az öltözékemet vagy a hajamat, és kölcsönösen kedveskedünk egymásnak, vicceket mesélünk valamiről. Most vajon tudunk ilyen kedvesek és vidámak lenni egymással? Ugye nem fogunk bepánikolni (nagyon)?
„...hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk…” (2Tim 1:7)
Biztos ismeritek azt a közmondást, hogy amikor az észt osztotta Isten, akkor XY elfelejtett sorba állni. Én sokszor elképzelem ezt a klisés közegbe ültetett jelenetet, amikor Isten mindenkinek kicsit más arányban osztja szét azokat a tulajdonságokat, amelyek meghatározzák a személyiségünket és egyéniségünket. Ilyenkor azt gondolom, hogy nekem nagyon keveset adott a realitás talaján álldogálásból és valahogy rengeteget az empátiából, ami azt az ambivalens turmixot hozza létre, hogy bár nagyon szeretnék segíteni és jószerivel meg is látom azokat a helyzeteket, amikor szükség lenne segítségre, mégsem találom meg az eszközöket ahhoz, hogy meg tudjam azt valósítani.
Áprilisban zarándoklatra indultunk volna a férjemmel. Az első spanyolországi zarándoklatom óta azt érzem, hogy szükségem van minden évben erre az utazásra, amely lelkileg feltölt és közelebb visz Istenhez és az emberekhez.
Mi olyan különleges benne? Természetesen nagyon összetett a válasz, de az emberek egymás felé fordulása az egyik legkiemelkedőbb. Ez az, ami a mai világunkban a mindennapi életből leginkább hiányzik.
Nem egyszerű a mostani helyzet. Aggódunk az egészségünkért, a nagyszüleinkért, a gyerekeinkért, a távol levőkért, a munkánkért, a megélhetésünkért, a diplománkért, és ki tudja még miért.
Rajtam hullámokban jelentkezik az aggodalom. Amikor túl sok ember van a metrón, de akkor is, amikor túl kevés – elég ijesztő hatást kelt. Sokáig semlegesen tudtam hozzáállni a vírus okozta problémákhoz. A héten kiderült, hogy csak azért, mert túl messze volt még tőlem. De amikor dörgedelmes rektori levél hirdeti, hogy nem mehetsz az egyetemre, teljesen mindegy, hogy már nincs is arra dolgod, mégis érzed az üzenet súlyát. Amikor négy különböző hierarchiai szinten döntenek arról, hogy folytathatod-e a tanári gyakorlatodat, hát, hogy is mondjam, nem a derűs szabadságérzés az első, ami eszembe jut erről a helyzetről.
De nem is erről akartam beszélni.
Hanem arról, hogy ebben a szürke, nyomasztó, mentális és érzelmi viharban hirtelen felbukkannak napsütötte szigetek. Szélvédett óvóhelyek. Mint a tavaszi virágok, előbukkannak az élettelennek látszó földből.
A karanténban tengődő olasz gyerekek színes-szivárványos lepedőket festenek, kilógatják az ablakaikba, ezzel bíztatják egymást. A lakótömbökben élők kimennek az erkélyeikre és együtt zenélnek, énekelnek, előkerülnek a gitárok, csörgődobok, harmonikák, trombiták és operaénekes alsószomszédok. Közös térbe ugyan nem mehetnek, de közösséget alkotnak. Az internet tele van a #coloravirus és #AndràTuttoBene (minden rendben lesz) hashtagekkel, ezzel világszinten csalnak mosolyt gondterhelt arcokra.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics