Adott egy házasság, ami krízisbe került. Adott egy házaspár, akik nem menekültek el a helyzetből, hanem beleálltak és végigküzdötték, amit végig kellett. És adott a feleség, aki úgy gondolta, megosztja tapasztalatait arról, miket éltek meg az elmúlt időszakban, hogyan alakultak egymáshoz a férjével, és miként volt jelen Isten a történetükben. Fogadjátok szeretettel az anonimitását kérő Vendégszerző gondolatait!
Biztosan ismerősen cseng ez a pár sor az idén piacra dobott slágerből: „Valakinek változnia kellene most kettőnkből, hogy egy legyen.” Na, oké. De kinek? Nekem? Neki? Mindenkinek? Hogyan? Merre tovább? Kihez fordulhatnánk? Más is küzd ezzel, vagy csak mi?
Nagyjából ilyen kérdések és érzések fogalmazódtak meg bennem és a férjemben, amikor utolért bennünket is az a bizonyos életciklusváltás utáni normatív krízis az első kisbabánk érkezése után. Ahogyan Pál Feri mondaná: tízből kilencet padlóra küld ez a változás. Bennünket is megviselt, mint a legtöbb párt.
Tehát közel 3,5 év házasság után először azt éreztük, hogy nem tudjuk, hogyan tovább. Hulla fáradtnak, kimerültnek, összeaszalódottnak és tanácstalannak éreztük magunkat az új helyzetben, annak ellenére is, hogy készültünk a kisbabánk érkezésére. Mégis megannyi új helyzet adódott, ami igenis váratlanul ért bennünket. A fizikai és mentális kimerültségben nem tudtuk felidézni a kedves, szép pillanatainkat, amelyek tovább lendíthettek volna a nehezebb időszakokban. Az életünk egy nagy, megoldandó problémahalmazzá vált, és a kommunikációnk csak a problémamegoldásra redukálódott.
Nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy nem volt erre az állapotra megfelelő és adekvát mintánk, amit bátran és biztonsággal alkalmazhattunk volna a családdá alakulásunk folyamatában.
Mindketten felismertük, hogy ebben a helyzetben külső segítségre lesz szükségünk, hiszen elakadtunk. Azt is tudtuk, hogy szeretnénk inkább azoknak a házaspároknak a táborát népesíteni, akik egy krízishelyzetre nem válással reagálnak, hanem megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből.
Tartozunk magunknak, egymásnak, a kisbabánknak annyival, hogy nem engedjük el egymás kezét egy igazán nehéz helyzetben. És persze az önazonossági-imperatívuszunk is ezt diktálta. (Most jöhet egy kollektív önvállveregetés, aki ugyanígy gondolja.)
És persze mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem szükséges a válás szélén állnunk ahhoz, hogy merjünk kompetens segítséget kérni, mondjuk egy hiteles, önazonos és jó párterapeutától.
Így történt az, hogy a férjemmel elkezdtük „levadászni” a szakembereket, és az az igazság, hogy cseppet sem volt könnyű megtalálni a számunkra megfelelőt!
Nagyjából ezek voltak a paraméterek: hiteles legyen (nyugi, ez egyből érződik már az első alkalommal!); képes legyen megteremteni azt a neutrális, semleges és biztonságot adó teret, ami egy párterápia során (is) elengedhetetlen; mindkét fél érzéseit, vágyait, véleményét és meglátásait kezelje egyelően. Plusz egy pont, ha esetleg keresztény, de nem elsődleges szempont. Merthogy tisztában voltunk azzal is, hogy jó terapeuta lehet keresztény és nem keresztény egyaránt, nem feltétlenül ezen múlik.
Gondolom már mindenki feltupírozott idegszálakkal várja, hogy vajon találtunk-e ilyen nagy igényeknek megfelelő párterapeutát. Hát nem. Legalábbis nem elsőre, hanem másodjára. A legelső alkalommal belefutottunk egy olyan terapeutába, aki szöges ellentéte volt az igényeinknek, így tehát az első beszélgetés után illedelmesen megköszöntük a segítségét és továbbálltunk.
Kicsit kétségbeesetten kértük Isten segítségét, hogy mutasson utat nekünk, vezessen bennünket, gondviselő szeretetével legyen jelen ebben a helyzetben is, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelőt. Bele telt egy kis időbe, mire rábukkantunk arra, aki valóban kísérőnkké vált ebben az önismereti utazásban, megújulásban.
De erről az utazásról később fogok írni.
Addig pedig egy szentenciával zárnék (szerintem ezzel kimaxolom a napi bölcselet-kvótámat):
Akárhogy is van, érdemes bátorsággal és reménnyel felvértezve, őszintén nekivágni egy ilyen jellegű megújulásnak, még akkor is, ha ez a fejlődés fájdalmával jár együtt.
A történet második részét itt olvashatod, a harmadik részét pedig itt!
