Az első benyomásom a videó kapcsán az volt, hogy ejha, András atya bevállalta, lássuk miket hoz fel!

Csalódnom kellett. Az elvárásaimból nagyjából semmi sem igazolódott be, sőt. András atya engem és mindannyiunkat önvizsgálatra hívott ezzel a felsorolással, mert meghallgatva a mondandóját azt kellett megállapítanom, hogy ezek a szokások és viselkedésmódok bizony valamennyiünkre jellemzőek olykor, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartozunk.

Eddig nagyon sokféle hívő emberrel találkoztam különböző egyházakból. Mindenhol megismertem igazán hiteles és kivételes tökéletességre törekvő embereket, akik a saját felekezetükben tudtak hitben kiteljesülni. Én nagy híve vagyok az ökumenének, talán ezért is járok többféle helyre istentiszteletre, és bár tudom, hogy a hitelvek és a törvény értelmezése minden felekezetben nagyon fontos alappillér, azt gondolom, a legfontosabb tanítás mégis mindenhol ugyanaz, és folyton visszhangzik, templomokban vagy imaházakban, gyülekezeti termekben: a szeretet.

Sokszor huzakodunk különböző egyházak tagjaiként részletkérdéseken, amik nyilván fontosak bizonyos szempontból, de soha nem fontosabbak a szeretetnél. Szeretettel és elfogadással kell egymás felé fordulnunk, hiszen gondoljunk csak bele: mi lenne velünk, ha Jézus nem így fordulna felénk?

Mindannyiunk hite tökéletlen, töredékes a rálátásunk az igazságra, mivel magunk is tökéletlenek vagyunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene törekednünk arra, hogy egyre jobbak és tökéletesebbek legyünk, hűen a legfontosabb mesterünkhöz, aki valóban tökéletes: Jézus Krisztushoz.

Egy biztos: a tökéletes hithez vezető út szeretettel van kikövezve.

Köszönöm András atyának az összefoglalót. Respect!

Bónuszként 5 dolog, amit bírok a katolikusokban:

  • a zarándokkultúrát
  • nem rejtik véka alá a hitük iránt való elkötelezettségüket
  • a karitatív tevékenységüket
  • a szerzetesi közösségeket
  • szinte mindenhol ott vannak :)
BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú