A(z) közösség kötelező kifejezést feltételezve, a következő 307 eredmény található.

  1. "Heterofelvonulás"

    és mindenkire, a saját maga értékrendje mentén, mindezt pedig nemcsak a tükörbe otthon, hanem hangos szóval egy egész közösség, akár egy ország előtt. Persze aztán elképzeltem, hogyan is néznének rám az emberek, mennyi megvetés lenne a szemükben, hogy...

  2. Folytatjuk a klubolást

    szerveztünk, hogy találkozási pont lehessen nekünk, keresztény fiataloknak. Budapesten és környékén sokféle keresztény közösség, szervezet és kollégium van, ami rengeteg olyan fiatalt gyűjt magába, akik Jézusért élnek … fontosnak tartjuk, hogy...

  3. Pálferiék versengése Vépen - TVSS

    Az év legnagyobb és legintenzívebb pálferis eseménye volt a közösség nyári tábora Vépen. A tábor témája idén a „Versengés és Partnerség” (VÉP) volt. A küzdelem, a verseny átszövi mai világunkat, ugyanakkor többen tapasztaljuk, hogy keresztény...

  4. Strasbourgban tartják a 2013-as Taizéi találkozót

    Bíróság székhelye látja vendégül 2013 végén A bizalom zarándoklata a földön kezdeményezés következő rendezvényét, a Taizéi Közösség szervezésében. A hírt Alois testvér, a közösség elöljárója jelentette be december 30-án Rómában. Emlékeztetett:...

  5. Közösség - Jó reggelt Pécs!

    Oldódunk, vagy nem oldódunk? Hogyan találkozzunk azokkal, akikkel eddig még nem? Illetve, ki a fesztivál legjobb arca? Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ a HR harmadik napján.

  6. Cserkésztábor nyílt nap

    a nagytábor idén is megrendezésre kerül, méghozzá Vértessomlón. A cserkészek idén egy különleges programmal is készülnek a közösség számára, azt szeretnék, hogy minél többen ismerjék meg tevékenységüket. Ezért július 7-én vasárnap nyílt napot tartanak a...

  7. Szentjánosbogár

    Szentjánosbogár közösség honlapja. A Szentjánosbogár közösség a jezsuita rend szárnyai alatt működik. Dunakeszin hozták létre a gyermekeikért aggódó szülők, de mára már országhatárainkon túlra nőtt és a célkorosztályokat tekintve is bővült: már felnőtt...

  8. Csillagpont Református Ifj. Találkozó

    karszalag, nagyszínpad. Imádság, közösség, Isten közelsége. Vándorfesztivál, ami református. Ez a Csillagpont református ifjúsági találkozó.

  9. Galgás sportanapot rendeztek Gödöllőn

    a megszokott ismerősökkel találkoztam, hanem sok új embert ismertem meg, akik így szintén a Galgamenti Nagybolgodasszony Közösség részévé váltak. Ne feledjétek hamarosan itt a nyári tábor és a Miami Party. Lemaradni egyikről sem szabad!

  10. Máriabesnyő

    Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika honlapja. Lelkigyakorlatok, Kegytárgybolt, Turizmus, Közösség

  11. Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség

    Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség és Tápió menti ifjúsági közösségek portálja a Váci Egyházmegye szívében.

  12. "Isten már járt ott" - Vissza Nagymarosra

    úton. Tudnunk kell az evangéliumot. Ahhoz, hogy el tudjuk vinni másoknak az Örömhírt, jártasnak kell lennünk benne. Ehhez közösség kell, ami ezt tanítja. Ezt a tudást ébren kell tartanunk, és fejlesztenünk kell. Ha nincs tudás a hitünk mögött, akkor a...

  13. Házépítés, testépítés - Mire jó a mikro zsinat?

    útjának az egyházmegyei zsinat, melynek főbb irányairól és témáiról itt olvashatsz bővebben. A zsinat érinti a plébániai közösségek életének témáját is. Mivel az egyház nem csak papokból, vagy épp püspökökből áll, hanem minden hívő része az egyház...

  14. Mi az egyházmegyei zsinat?

    Tibor); 2. Egyházi szolgálattevők (Turai János); 3. Liturgia (Tarnai Imre); 4. Katekézis (Marton Zsolt); 5. A plébániai közösség (Szecsődi Péter); 6. Család (Sebők Sándor); 7. Sajátos ellátást igénylő csoportok (Faragó Artúr); 8. Az egyházmegye élete...

  15. Galgamenti ifjúsági tábor 2013-ban!

    A Galgás sportnaptól számíta már csak 55 napot kell várni a Galgamenti Nagyboldogasszony Közösség nyári táboráig. Az év legemlékezetesebb, legtartalmasabb Galgás programja ezúttal is Máriabesnyőn lesz 2013. augusztus 2. és augusztus 6. között. Ha már...

  16. Több mint nyári fesztivál a Csillagpont

    református ifjúság legfontosabb találkozási helye, ahol a gimnazisták, egyetemisták és ifjú házasok átélhetik a közösség és az együvé tartozás érzését, új ismeretségeket köthetnek és megoszthatják egymással tapasztalataikat. Idén nyáron ismét...

  17. Ebéd a szegényekkel - TVSS

    A Szentegyed Közösség Magyarországon évek óta különös figyelemmel és szeretettel fordul a szegények, hajléktalanok és az elesettek felé. Április 7-én a Loyola kávéházban látogattuk meg őket, ahol közös ebédet szerveztek a hajléktalanokkal.

  18. Pálferis Nagytábor 2013

    Ahogy általában a jól működő közösségek, pálferiék is nyári tábort szereznek idén. Az év legnagyobb és legintenzívebb pálferis eseménye öles léptekkel közelít, ne maradj le róla! Találkozások, közösség, felhőtlen jókedv, komoly és komolytalan programok...

  19. Világiak találkozója 2013-ban

    Gimnázium aulájában. Most arról hallgattunk előadásokat, tanúságtételeket, hogy egyházmegyénkben hogyan segíthetjük a közösségben megélt hitre gyermekeinket, fiataljainkat, kereső felnőtt testvérinket, hogyan juttathatjuk el az evangéliumot mindenkihez....

  20. A hó sem állta a hétrégiós útját

    ünnepi Szentmisével kezdtük, felajánlottuk a találkozót és feladatainkat is. A többi program a tábort tervező munkához, és közösség összeszervezéséhez kapcsolódott. Példaként sor került „Magyarország szeretlek!” jellegű játékra, váci egyházmegyés...

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú