A(z) közösség kötelező kifejezést feltételezve, a következő 307 eredmény található.

  1. HungaRio – egy csészényi Brazília Budapesten

    kis tér közelében. A főútról alig látszik, ám aki hallott már róla, könnyen megtalálja. Te hallottál róla? A Shalom Közösség 2018-ban nyitotta meg kávézóját a Horváth Mihály téren. A kávézót HungaRio névre keresztelték, ami nem a véletlen műve (inkább a...

  2. Van kedved csatlakozni? – avagy önkéntes blogger kerestetik

    keresel arra, hogy megoszd, ami benned van, szeretnél értéket teremteni és közvetíteni, proaktív vagy és szeretnél egy közösség része lenni, szeretnél egy igényes, sokrétű, kortárs keresztény blogban tevékenykedni. Nem kérünk önéletrajzot, sem szakmai...

  3. „Igen, én rózsaesőt fogok a földre bocsátani…” | Rózsaeső imaest a Nyolc Boldogság Közösséggel

    Kis Szent Teréz, a kis dolgok szentje. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy Teréz betartja, amit ígért… A Nyolc Boldogság Közösség minden évben, Kis Szent Teréz ünnepének alkalmából imaestet szervez. A tanítással és dicsőítéssel egybekötött alkalmon...

  4. Morzsák a Tábor hegyéről

    A Tábor Hegyi Napok a Nyolc Boldogság Közösség ifjúsági tábora, ahova nyaranta több mint 150 fiatal jár. Sokaknak ez az egyetlen mozdíthatatlan program a nyáron, mert Homokkomáromban Istennel és egymással is közösségben lehetnek. Az idei THN...

  5. 5 indok, amiért jönnöd kell a vezetőképző táborba!

    Július elején rendezték meg második alkalommal a Kaposvári Egyházmegye Ifjúsági Közösségvezető-képző Táborát a Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve Plébánián. A tábor szervezője Kisiván Csaba ifjúsági referens atya volt. A fiatalok (Árvai Anna, Kovács Gabi,...

  6. Keresztény Programok – Minden program egy helyen

    budapestieknek, vidékieknek, szolgálóknak és a csendességet kedvelőknek egyaránt. Akár még a helyszínekre, missziókra, közösségekre is rákereshetsz. Nekem kifejezetten tetszett, hogy egymás mellett látom ajánlva a katolikus Tábor Hegyi Napokat, a...

  7. Nyár van, nyár!

    új barátok, kikapcsolódás, töltődés, és nem utolsó sorban Isten jelenléte vár. A lista persze nem teljes, hiszen rengeteg közösség szervez értékesebbnél értékesebb alkalmakat a nyár folyamán. De ha még nem tudod, mivel és merre töltenéd a...

  8. Mit üzen a Pünkösd?

    ünnepeltek a Szentatya által bemutatott szentmisében. Ennek a két zarándoklatnak a gyümölcsei a találkozás, az egység és a közösség megélése voltak számomra, valamint lépéseket tehettem afelé, hogy felfedezzem Isten igazi arcát. Azét az Istenét, aki...

  9. Építs velünk hajót, bonts velünk vitorlát! | 50 órás szentségimádási hétvége a Balatonnál

    és Fábry Kornél atya, Béri László Renátó kármelita szerzetes, valamint Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság Közösség szerzetesnővérének előadása várja a résztvevőket. Az Úr mindannyiunk számára valami csodálatossal készül, legyen az akár családos,...

  10. Öltsd magadra Krisztust! | Tábor Hegyi Napok 2019

    szabadtéri padon, valaki rám kiáltott: Te vagy a Kata? Onnantól kezdve sodort magával a hangulat, a Nyolc Boldogság Közösség lelkisége. Új formában, egészen személyesen találkoztam Jézussal az imaestekben, a táncban, és ezeket az élményeket gyakran...

  11. Isten találkozni akar veled! - 72 órás dicsőítés Budapesten!

    Dicsőítő Zenekar, Sülysápi Imádság Háza, WANA, Let's be real, Miskolci Imádság Háza, Szentendrei Imádság Háza, Shalom Közösség Budapest, Galgamenti Imádság Háza, Cinkotai Dicsőítő Csoport, Péceli Imádság Háza, Tűz lángjai, Nagymarosi Laudate Zenekar,...

  12. Szerzetesnek álltam – Bemutatták a Shoeshine.hu új dokumentumfilmjét (MK)

    Zsolti fokozatosan lépnek tovább a szerzetesekkel való kapcsolatuk hatására. A végén ez már több volt, mint munka, különös közösség kovácsolódott össze, amely elkezdte formálni magát. Major Péter szerint ez a film továbbgondolkozásra készteti a...

  13. A kulisszák mögött: Szerzetesnek álltam

    máig beleborzongok a csodálatba. Mivel ők nem csak Zsoltit és Tamarát fogadták be, hanem minket is. A premontrei szerzetes közösség a legnagyobb alázattal és nyitottsággal tűrte ezt a sokszínű és csöppet sem gondmentes társaságot. Köszönet az...

  14. Szerzetesi kolostorba költöztettünk két random srácot Újpestről. Film lett belőle!

    a „Szerzetesnek álltam” című legfrissebb ShoeShine eposzba. Kérem szépen, nem akármilyen filmbemutató következik! Alkotói közösségünk szituatív dokumentumfilmet forgatott arról a korántsem hétköznapi helyzetről, melyben két véletlenszerűen kiválasztott...

  15. Szerzetesnek álltam - vetítés a Párbeszéd Házában!

    lehet szemtanúja mindaz, aki bele mer vágni a „Szerzetesnek álltam” című legfrissebb ShoeShine eposzba. Alkotói közösségünk szituatív dokumentumfilmet forgatott arról a korántsem hétköznapi helyzetről, melyben két véletlenszerűen kiválasztott budapesti...

  16. Viszlát SZEMlélek, helló SZEMlélek!

    véleménykülönbségek megformálása, objektív tájékoztatás és szubjektív állásfoglalás. Egy felület a jövő építéséért, egy közösség azoknak, akik hasonlóan tenni akarnak a közjóért. „Ami változatlan: azért fáradozunk, hogy több párbeszéd, nagyobb...

  17. Mit jelent egy ma élő 18 éves számára a szerzetesi élet? Hamarosan kiderítjük!

    néhány napig úgy mintha ők maguk is szerzetesek lennének. Dolgozzanak, imádkozzanak, csendesedjenek el, vegyenek részt a közösség és a kolostor életében. Arra hívtuk meg őket, hogy váljanak szerzetessé egy időre majd nézzük meg mi történik velük. Ifjú...

  18. „Íme, itt vagyok!” – Ilyen volt a Panama-nap

    közénk szállt és itt van. A tanító példázatok után egy kis átmozgató tánccal folytattuk: a Fülöp-szigetekről érkező Shalom Közösség tagjai pezsdítették fel a hangulatot. Közben elhangzott a magyar változatú himnusz, a zenekar és a kórus többször is...

  19. Ki lesz az év önkéntese? | Szavazz a Világítani fogok egyik főszereplőjére!

    a Világítani fogok c. rövidfilmünkre? Nos, nagy örömünkre szolgál, hogy Elekné Román Katalin, a filmben bemutatott közösség megálmodója, alapítója és motorja, idén a Jószolgálat-díj jelöltje. „Önkéntes munkám ma egyféle híd szerep. Összekötni igyekszem...

  20. „Én vagyok a jó pásztor…” – Ima a hivatásokért

    az „ajtó” (Jn 10,9), mert ő az, aki zsidók és pogányok számára is megnyitja az ajtót Isten országába, sőt, a vele való közösségbe. De nemcsak megnyitja az ajtót, hanem ő maga ez az ajtó, mert nemcsak rámutat az üdvösségre, hanem meg is adja azt. Jézus a...

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú