„Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust”
– Galgamenti ifjúsági találkozó Gödöllőn –
A 2008-as év első galgamenti ifjúsági találkozójának házigazdái mi voltunk, a Szentháromság templom ifjúsági csoportjainak tagjai. Február 23-án, szombaton, körülbelül 130-an jöttünk össze, hogy egy krisztusi közösséget alkossunk.
20 évvel ezelőtt a Tápió mentén alakult ki egy közösség, akik találkozók illetve táborok alkalmával találkoztak és gazdagodtak lelkiekben. Aztán igény merült fel, hogy a váci egyházmegyében több ilyen régió alakulhasson, és így, a tápiós régió kialakulása után 5 évvel a szervezők és Keszthelyi püspök atya által létrejött a tiszamenti és galgamenti régió. Mára már beszélhetünk ipolymenti-, észak dunamenti-, és dél dunamenti ifjúsági közösségekről. Farkas Laci atya, aki 4 évig volt gödöllői káplán, tavaly augusztustól ifjúsági referensként járja a településeket, szívén viselve az ifjúság és a régiók sorsát. Fontosnak érzi, hogy azon települések fiataljai, akiket nem fognak össze egy közösségbe, ők is megtapasztalják legalább ezeken az alkalmakon, milyen is együtt lenni hasonló korú ifjakkal Krisztusban. A szombati találkozót megelőzött egy előkészületi megbeszélés, ahol a települések egy-egy képviselői vettek részt, hogy megbeszéljük a programot és a szolgálatok vállalását.
A hittanokon közösen imádkoztunk, hogy az Úr áldása legyen az összejövetelünkön. Dicsőség Neki!
A bemutatkozás után Borbáth Péter, a szadai ifjúsági közösség egyik tagja tartotta az előadást a Szentlélek közreműködésével. A téma a Szentírás volt. Ezután a kiscsoportos beszélgetésen folytatódott a téma boncolgatása. Közös ebéd majd a péceliek szervezte délutáni játék után énekpróba és a fótiak által vezetett Szentségimádás volt. Közös együttlétünket gitáros szentmisével zártuk, amelyet Farkas Laci atya celebrált.
Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek ezen a találkozón, és külön köszönet azoknak, akik szolgálatot vállaltak.
A következő galgamenti találkozó április 19-én lesz Csömörön. Az előkészítő megbeszélést március 30-án tartják. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak!
Minden nap volt elmélkedés (ezen belül tanúságtételek), elcsendesülés, amelyben jobban az Úrra tudtunk figyelni, csoportbeszélgetés és persze a játék illetve a sport sem maradt el.
Nagy öröm volt számunkra, hogy mindenki letette bűneit, és így együtt részesülhettünk abban a szentségben, amely a legnagyobb titok számunkra. Mindannyian részesültünk Krisztus szent testében (és vérében). Így váltunk élő tabernákulummá, és éltünk úgy, mint egy igazi krisztusi közösség.
Volt akadályverseny is, amelyben Szent Pált követtük az útján (pl.: Damaszkuszba, Arábiába). Pálhoz hasonlóan, nekünk is meg kellett küzdenünk sokféle akadállyal, de közösség erejét megtapasztalva még akkor sem adtuk föl, mikor összekötözött lábban kellett másfél kilométert haladnunk a faluban. (Biztos vagyok benne, hogy a falubeliek minket így látva, soha nem fognak elfelejteni bennünketJ.)
A csütörtöki napon célként Ipolytarnócot tűztük ki, ami Pilinytől 17 kilométerre található. Szent Pálnak is mindig akadtak segítői, az Úr folyton gondoskodott róla. Ezt mi is megtapasztaltuk; két traktorral szállítottak fel bennünket a dombok közé, hogy onnan a fennmaradó pár kilométert magunk tegyük meg. Az útközben mindenkire mosolyogva köszöntünk és integettünk, ezzel is gyakoroltuk apostolkodást. Ipolytarnócon több millió éves (láb)nyomokat láthattunk.
Az este folyamán a csoportok vicces előadásokkal örvendeztették meg egymást. A záró szentmise csodája pedig az volt, amikor Laci atya azt mondta, hogy az lesz az evangélium, ahol ő épp kinyitja. És mikor kezdte olvasni, hogy Jézus hogyan választja ki apostolait, akkor már tudtam, hogy az Úr újabb csodájával ajándékozott meg bennünket. Nekünk is küldötteknek, vagyis apostoloknak kell lennünk.
Köszönöm ezt a négy napot, amely során bepillanthattam a Mennyországba. Az Úr minden pillanatunkat megáldotta. Nem volt senkivel semmi gond. Nagyon segítőkész, értékes embereket ismerhettem meg, és kérem az Urat, hogy áldja meg életük minden pillanatát és segítse őket az apostoli munkájukban!
Dicsőség Neked Uram!
Máthé Ági
Újabb témával folytatódott a héten a Péter atya által eltervezett felkészítés a nagybetűs életre, a házasságra és a családalapításra. Először egy szomorú, sajnos nem hétköznapinak mondható esetet mesélt el az atya egy olyan élettársi kapcsolatban élő párról, akik féléves ismeretség után költöztek össze és vállaltak gyereket. A szülés után az apa az ivásban és a szerencsejátékban „kereste magát”, lassan végleg kilépve a kapcsolatból, magára hagyva az anyát és a gyereket.
Nem ritka ez a példa, sokan választják ezt a lazább és felelőtlenebb módját az együttélésnek, de a „lakva ismeri meg az ember a másikat” közmondást sajnos nem erre találták ki. Egyetlen szó hiányzik ezekből a kapcsolatokból, az alap,ami nélkül kártyavárként omlik össze az első, nem is túl nagy teher alatt.
Érettség. És hogy mit is jelent ez: kiforrott értékrend, és annak a követése. Nem hangzik túl bonyolultan, de honnan tudhatjuk ,hogy megvan ez bennünk, hogy biztos alapot jelent e, hogy tényleg ez a kulcs. Ha van egy kapcsolat, az egyik fél érett a másik még nem; egy fához és a rajta felfutó borostyánhoz lehet hasonlítani őket. A fa biztos támaszt nyújt a borostyánnak, látszólag segíti a növekedését. De az első erősebb vihar ledönti a fát, és magával rántja a borostyánt, és utána nincs semmi amire újból építeni lehet. Két érett ember házassága két erős fa, ami kölcsönös támaszt és erőt jelent.
Rajtunk múlik, hogy éretten, önzetlenül oda tudjuk adni magunkat az Úrnak, hogy ajándékok lehessünk annak akit szeretünk.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát,
és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Általában…
A budapesti élő rózsafüzér zarándoklat kilenc egyidejű gyalogos zarándoklatból állt, érintve a városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket. A szakaszok kb. 20 km hosszúak voltak.
Miért fontosak a zarándoklatok?
Mi a zarándoklat üzenete?
(a felsőbb szervezők)
…pisztollyal lőttek ránk…
A Szűzanya, látva, hogy milyen sokan eljönnek erre az eseményre, az örömtől és a meghatottságtól könnyeit hullatta a nap elején; esett az eső. Aztán Égi Édesanyánk boldogsága még nagyobb lett, mikor látta, hogy szívvel-lélekkel zarándokol az a több, mint 300 fő Máriabesnyőtől Fótig; ránk mosolygott és a Nap sugaraival ölelt bennünket. Fiatalok és idősek is egyaránt fontosnak éreztük, hogy tegyünk valamit hazánk és fővárosunk erkölcsi megújulása érdekében. Együtt voltunk, énekeltünk, imádkoztunk, beszélgettünk. Éreztük, Jézus is köztünk van, Ő is vágyik arra, hogy az emberek gyújtsák meg a fényt a sötétségben. Több helyen megálltunk, ahol szeretettel fogadtak bennünket az ottlakók: Máriabesnyő, Premontreiek, Kastélytemplom, Mogyoród és Fót (illetve Kerepes, mert a csapat kisebb része Mogyoródtól Kerepesre ment.)
Sajnos nincsenek megfelelő szavak arra, hogy le tudjam írni nektek pontosan, milyen is volt ez a szombat. Egy hatalmas csoda. Teli kegyelmi ajándékokkal.
Köszönjük Laci atyának és a többi szervezőnek, mellettük pedig Teremtő Atyánknak és a Boldogságos Szűznek, hogy lehetőségünk volt ilyen formában is tenni a megújulásért.
Bízom benne, hogy a bűn falai – imáink hatására – leomlanak, és egy új, szeretetteljes világban élhetünk majd.
Ja, és hogy a címben olvasott lövöldözés hogy is történt… Nem kell megijedni. Csak kipróbáltam azt a trükköt, amit a bulvársajtó szokott alkalmazni. Ferdítés némi igazsággal, de azért mégse úgy, és egyébként is, bolhából elefántotJÚtközben találkoztunk három kisfiúval, akik épp vizipisztolyoztak. És valószínűleg látták, hogy milyen melegünk van, ezért ránk is lőttek egy jó adag vizet. No, csak ennyi. Remélem így mindenki végigolvastaJ
Máthé Ági
...Énekeltünk, dalolásztunk, ha esett, ha fújt, mentünk...
Ha valaki azt kérné, hogy röviden foglaljam össze, hogyan is zajlott az Élő Rózsafüzér Zarándoklat körülbelül ezzel a pár szóval is élhetnék. Ámbár meg kell hagyni, ha csupán ezekkel a szavakkal jellemezném az eseményt, sajnos a közelében sem járna a hallgató, vagy olvasó annak a "valaminek", amit mi ott, zarándokok átéltünk, megtapasztaltunk.
Mikor felkeltem aznap a reggel súlyával vállamon, hogy is mondjam, nem voltam túl lelkes, hogy most nekem zarándokolni kell mennem, gyalog. Egy ilyen kérdés komoly döntési szituációt teremt egy magamfajta informatikusnak. Sőt, a tudat, hogy délután valahol Fóton kell kikötni, hát nem fokozta az élményt. Végül csak sikerült, elindultunk. A Püspök atya áldását adta ránk –ebből, már baj nem lehet- és a vártnál sokkal nagyobb létszámú zarándokcsapat útnak indult Máriabesnyőről. A dolog jelenség jellegét sikeresen fokozta egy „szolid” teljesítményt képviselő hangágyú, melyből felváltva szóltak ifi énekkarunk csodás hangjai, illetve kissé „AC/DC–sen” Vargáék Tamásának gitárja.
De a viccet félretéve, ami még a gitár hangját is felülmúlta: Nagyon jól esett emberekkel együtt, társakkal együtt sétálgatni egy parkban, vagy akar egy zsúfolt utcán és szívből hirdetni, azt az örömöt, mely Jézus szeretetéből fakad. Ha hiszed, ha nem ott volt közöttünk, még akkor is, ha akkor találkoztál a zarándoktársak többségével életedben először. Legyen az egy kedves mosoly, vagy legyen, egy finom szendvics, melyet inkább odaadsz a melletted ülőnek (sétálónak).
bazsik
Mikor nem gondoltad hogy látlak
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, megetettél egy kóbor cicát
Ebből megtanultam, hogy szép dolog, ha gondoskodunk az állatokról.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, a kedvenc sütimet készítetted el.
Megértettem, hogy az életben apró dogok is válhatnak különleges ajándékká.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, éppen imádkoztál.
Ebből megtanultam, hogy van Isten, akivel bármikor beszélgethetek, és megtanultam, hogy bízzak benne.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, ebédet főztél és elvitted egy beteg ismerősünknek.
Ebből megtanultam, hogy egymásról gondoskodnunk kell.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, idődet és pénzedet olyanemberekre szántad, akik rászorulnak.
Megértettem, hogy akiknek több van adniuk kell a sajátjukból azoknak akiknek kevesebb van.
Mikor nem is gondoltad, hogy észreveszem, jóéjt-puszit adtál.
Ebből megéreztem, hogy biztonságban vagyok és szeretsz engem.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, könnyek szöktek a szemedbe.
Megértettem, hogy az életben érhetnek fájdalmas dolgok is és nem baj ha ilyenkor sír az ember.
Mikor nem is gondoltad, hogy látom, hogyan gondoskodsz rólunk
elhatároztam, hogy én is megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, mindvégig láttalak.
Köszönöm, hogy láthattam mindazt, amiről nem is gondoltad, hogy látom!
Beer Miklós - Polcz Alaine - Sajgó Szabolcs: Élet, Hit, Lélek. A váci püspök, a pszichológus írónő és a jezsuita költő filozófikus és lírai
gondolatai a hitről, az életről és a halálról.
Részlet a könyvből:
Sajgó Szabolcs: Áldás vagy siralomvölgy?
Talán ismert, hogy bizonyos szerzetekben nem mindig valahol a padláson, a pincében vagy a ravatalozóban tartották a koporsót, hanem hosszabb-rövidebb ideig, esetleg állandóan a koporsóban aludtak. Ez annak átélésében is segített, hogy mindaz, amit testtel, testi tudattal hordozok, mindaz véges, és hogy ezzel az alapvető ténnyel számoljak minden döntésemben, egész gondolkodásomban. A koporsóban töltött éjszaka rímel a hasonló szellemű nappalra: a meditációkra, az imádságokra, a csöndes munkára, a szolgálatokra, a szemlélődésre.
Az ősi, egyszerű népi imádságokkal, melyekből sokat gyűjtött Erdélyi Zsuzsanna a Hegyet hágok, lőtőt lépék c. kötetbe, imádkozhatjuk akár mindannyian: "Én lefekszem én ágyamba, mint Úr Jézus koporsóba..." Minden elalvás egy kis halál. Senki nem lehet biztos benne, hogy föl is fog ébredni. Amint a halál az életünket "teszi helyre", kerekíti le, a "kis halál" a mögöttünk lévő napot. Éppen ezért fontos a készület a napi "kis halálra" is. A szerzetesi életben a közös imádság, a zsolozsma utolsó imaórája, ami után már szigorú csönd és alvás (néha virrasztás) következik, latinul a completorium nevet viseli. Ez utalás a nap beteljesedésére - "ennyi volt". Utalás a nap lekerekítésére - része az elmúlt napra visszatekintő bűnbánó imádság is, esetleg a kölcsönös bocsánatkérések, ill. vezeklések... És utalás az imádságnak napot befejező istendicséretére - a minden helyzetben (a halállal szembesülve is) hálát adó emberi magatartás az igazán "kerek", embert, világot beteljesítő cselekedet, mert a teremtményeit örökké "ingyen" szerető, jóságos Titokra, a mindenek Ősforrására való teljes ráhagyatkozást fejezi ki. A ráhagyatkozást arra, akiben nincs elmúlás. A befejező imádság föltárja, megvallja, hogy Isten jelenlétében telt az egész nap, a mi tudatlanságunk ellenére is, hogy az ő szeretete jelen volt jóban és rosszban, az ő tudtával történt minden, átadhatjuk magunkat neki egészen a "kis halálban". Ennél a napi gyakorlatnál van-e jobb előkészület a végső lelépésre a világ színpadáról? A koporsóban alvás egyébként csak egy bizarr kifejeződése annak az alapvető döntésnek, ami minden szerzetesi élet alapja: "meghalni a világnak, élni mindenestül az Életnek". Ez természetesen a cél, ami felé botorkál minden szerzetes - igazából minden ember - egész életén át, koporsóval vagy anélkül...
Mindenki megtapasztalja, hogy ha nagyon köti magát saját akaratához, vágyaihoz, akkor az lesz az ő saját világa. Erről- arról néha le tud válni, és ez a leválás nagyon tágíthatja a világát. Leválhat a mai dolgáról, a tegnapi sebeiről, a holnapi terveiről, és így egy új, tágasabb világot tapasztal meg, ahonnan magát egy kicsit kívülről is nézi. Olyan belső fejlődés ez, melynek során az ember tudata a testtel való szűk azonosulástól kezd eltávolodni. Nem elszakad a testétől, tudja, hogy testben létező, de tudja azt is, hogy ő valaki több mint a születése óta hordozott teste, és kívülről is képes látni önmagát, nemcsak belülről, a testi tudatból. Ez azt jelenti, hogy az a bizonyos mélyebb, eltemetett tudata, a spirituális tudata, ami ideig-óráig a konkrét földi testéhez van kötve, kezd felébredni. Tulajdonképpen ez a megvilágosodás egyik magyarázata, értelmezése, hogy mit is jelent a különböző kultúrákban, vallásokban a megvilágosodás. Nem egyszerűen egy nagy élmény, vagy hogy hatalmas igazságok birtokosa lehetek, hanem megélem azt, hogy a téridő és mindaz, ami hozzá tartozik, csak része annak, ami van, és bennem ott van az a több, ami a téridőnél több, ami a mostani testi létemnél több, és ez a tudat az, ami kezd magához térni, kezd világosodni. Vannak, akiknél tartósan és mélyen jelenik meg már mindennapi életükben ez a spirituális tudat, ez a fajta tiszta tudat, és ennek jegyében is élnek, más életnek nem látják értelmét. De sajnos, ez nem gyakori. Az ilyen embereket legtöbben legalábbis bölcsként tiszteljük. Különben e felé a tudat felé tartunk mindannyian. Ha tetszik, ha nem, le kell válnunk a földi testi tudatunkról, legkésőbb a halálban. Aki jobban odafigyel, mi is történik vele, az fölfedezi, hogy az "élet" miként vezeti erre a mélyebb igazságra, néha finoman, néha drasztikusan. Tanulom a leckét? El kellene távolodnunk a földi testtel való teljes azonosulástól, ez bujkál az ember egész életében. Amikor a mindennapi életben "déja vu"-élményként valami hirtelen bevillan, amikor mintha kicsit a saját testi létén kívül, a saját történetén, a saját sebein, a saját sorsának a terhein kívül lenne az ember, olyankor valami könnyű és szabad tapasztalata van a saját létéről. Mint a búvópatak, ott bujkál bennünk ez a mélyebb spirituális tudat,amiben nagyon egyértelmű, hogy nem a testtel vagyok azonos, illetve a tudatom sokkal mélyebben van, és sokkal többre vonatkozik, mint a testtel való azonosságomra.
Visszatérve az időnként koporsóban alvókhoz, ami a mai ember számára furcsa szokás, ugyanakkor erős figyelmeztető jel lehet. Arról van szó, hogy ezt a valóságot hogyan látom, hogyan élem meg. Ha helytelenül tartom értékesnek, nem úgy, ahogyan értékes, akkor a szenvedések forrása és a siralom völgye lesz számomra. Ha a "helyén" tartom fontosnak, szépnek, érdekesnek, akkor ugyanez a valóság igazi áldássá válik.
Mivel több szó esett halálról, halállal kapcsolatos szokásokról, azért talán nem felesleges említeni: mindez nem azért van, hogy az ember valamiféle siralomvölgybe sírja bele magát, hogy sötét gyászban éljen, hogy minden öröm távol legyen tőle. Éppen fordítva. Azért van mindez, hogy az ember az alapoknál rendbe tegye a belső világát, a gondolkodását, és így felszabadultabban örüljön mindannak, ami van.
(A fenti szöveg részlet Beer Miklós-Polcz Alaine-Sajgó Szabolcs: Élet, hit lélek címmel 2007 májusának elején, a Szent István Könyvhétre az Éghajlat Kiadónál megjelenő Manréza Füzetek 4. kötetéből.)
Megjelent A Szív 2007. májusi számában
www.asziv.hu
Idén voltam másodszor a családtáborban. Tavaly nagyon jól éreztem magam, és reméltem ez most is így lesz. Hát így lett! Sokat gondolkoztam, vajon miért is ilyen fantasztikus mindig ez az együttlét a táborban, függetlenül a helyszíntől az időjárástól és minden egyéb külső tényezőtől. Sikerült rájönnöm. Azért mert ez tényleg egy CSALÁD tábor. Itt minden ember ebbe az egy nagy családba tartozik. Mindenki egyformán értékes, mindenkit el tudtunk fogadni olyannak amilyen, jó és rossz tulajdonságaival együtt. Teljesen mindegy volt hogy valaki kicsi, nagy, fiatal, vagy idős volt. Ugyanolyan fontosak voltunk egymás számára. A közös misék, játékok beszélgetések, a foci, a sorverseny és sorolhatnám mi még, mind egy családdá, egy közösséggé formált bennünket.
Én úgy éreztem minden nap, hogy csupa szeretet vesz körül, és én is igyekeztem minél több szeretetet adni a ’’családomnak’’.
Feltöltődve és megújulva tértem haza Balatonról, azzal az örömmel, hogy egy ilyen fantasztikus család részese lehetek. Remélem egyre többen csatlakoznak majd ehhez a közösséghez.
Köszönöm Istenem ezt az ajándékot
November 2-án, vasárnap, megtelt a Szentháromság templom. A Gödöllői Szimfonikus Zenekar színvonalas hangversenyét hallhattuk, amelyben közreműködött: Juniki Spartakus (hegedű), Farkas Erzsébet (szoprán), Schöck Atala (alt), Mukk József (tenor), Kováts Kolos (basszus), a Debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Ella István). Vezényelt: Gál Tamás
Jó volt látni, hogy nemcsak idősebbek, hanem sok-sok fiatal is volt a közönség soraiban. Ilyen eseményről nehéz írni, mert ott kellene lenni, hallani kellene, hogyan szálltak az Ég felé ezek a hangok, dallamok. Akik ott voltunk, hallhattuk, és érezhettük a Lélek irányítását. És azon sem csodálkozom, hogy ilyen sokan voltunk; a mai ember szomjazik az értékre. Az értékre, ami egyre kevesebb van napjainkban.
Köszönjük a szervezőknek (egyházközségünkből Rólik Imrének), hogy áldozatos munkájuk eredményeképpen létrejöhetett ez a hangverseny.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics